Férfi kézi Ek: kettős győzelemmel negyeddöntős a Ferencváros

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 15:44
Fotó: fradi.hu
A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Európa-kupa nyolcaddöntőjéből, mivel házigazdaként 39–36-ra legyőzte a török Besiktast a párharc szombati visszavágóján.

 

Az FTC keretéből Csörgő Kristóf, Ónodi-Jánoskúti Máté és Balogh Zsolt hiányzott sérülés miatt, vagyis jobbátlövő nélkül kellett játszania a magyar csapatnak.

Nagy iramban kezdődött a meccs, minden percben született legalább egy gól. A törökök először és utoljára 6–5-nél vezettek, és bár az egyre jobban védekező hazaiak egy 4–0-s sorozattal fordítottak, a folytatásban is szoros volt az állás. Két-három találattal rendre előrébb tartott a kevesebbet hibázó Ferencváros, amely a szünetben 18–16-os előnyben volt, de vérzéssel járó orrsérülés miatt elveszítette egyik balszélsőjét, Kovacsics Pétert.

Az első félidőt két kapott, a másodikat viszont két lőtt góllal kezdte az FTC, amelynek a 35. percben összesítésben már hét találat volt az előnye. A klasszikus jobbátlövő hiányát remekül megoldották a magyar csapatnál, és bár a Besiktas játékosai egy pillanatra nem adták fel a küzdelmet, a visszavágó háromnegyedénél eldőlt a továbbjutás. Bognár Alex és Pordán Bálint a folytatásban is remekelt, sőt egyszer a kapus Borbély Ádám is betalált, csapatuk pedig a viszonylag szoros eredmény ellenére magabiztosan győzött.

Bognár mind a kilenc lövését gólra váltotta, Imre Bence hét, Füzi Dániel és Lékai Máté egyaránt négy alkalommal talált be. Győri Kristóf nyolc, Borbély két védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon a 39 éves olimpiai bajnok, négyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok francia beálló, Cédric Sorhaindo mind a tíz lövését értékesítette. 

A negyeddöntő sorsolására kedden kerül sor.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FTC-GREEN COLLECT–BESIKTAS SAFI CIMENTO (török) 39–36 (18–16)
Elek Gyula Aréna, 600 néző. V: Stark, Stefan (románok)
FTC: Győri K. – IMRE B. 7 (1), FÜZI 4, BOGNÁR A. 9, Prainer 2, Kovacsics 3, Lékai 4 (1). Csere: Borbély (kapus) 1, J. Mikita 1, Nagy Bence 3 (1), Debreczeni, Szepesi 1, Pordán 2, Bujdosó 2, Fülöp P. Edző: Pásztor István
BESIKTAS: Yatkin – Yagmuroglu, Radojkovics 2, F. Castro 3, Kaabas 1, Cvetko 6, Bilim. Csere: Emre (kapus), SORHAINDO 9, ARSZENICS 10 (3), Yildiz 2, Amigo, Arabaci, Arifoglu, Gedikli 3. Edző: Oliver Roy Camino
Az eredmény alakulása. 9. perc: 5–6. 18. p.: 9–6. 19. p.: 12–10. 23. p.: 16–13. 20. p.: 14–11. 26. p.: 18–14. 35. p.: 22–17. 42. p: 27–21. 47. p.: 30–23. 57. p.: 37–31
Kiállítások: 8, ill. 16 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/3
Továbbjutott: a Ferencváros, 73–68-as összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Pásztor István: – Nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk nehézségben is, az előző meccshez képest annyit tudtunk hozzátenni, hogy a második félidő elején nyitott védekezésre váltottunk, ezzel pedig kialakítottunk egy nagyobb gólkülönbséget, amit jól tudtunk menedzselni a meccs végéig. Nem nagyon tudtak rá mit reagálni, és már támadni sem ugyanolyan szinten támadtak, mint addig.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik