Chema Rodríguez: Ezek a srácok már elhiszik, hogy győztesek

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2024.01.18. 09:31
Czeglédi ZsoltFérfi kézilabda Eb - Maximális pontszámmal jutott középdöntőbe aMTI
Csütörtök délután a kölni Lanxess Arenában Ausztria ellen kezdjük a középdöntős küzdelmeket a férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint az előttünk álló egy hétben legalább annyit számít az időbeosztás, mint az ellenfelek sorrendje.


Tovább írhatja történetét a magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi Európa-bajnokságon, amelyen nagyon erős négyesbe került, mégis olyan történt, ami előtte sosem: megnyerte mind a három csoportmeccsét, és ha csütörtökön legyőzi a középdöntő meglepetéscsapatát, Ausztriát is, sorozatban negyedik összecsapását nyerné meg, amire ugyancsak nem volt még példa a magyar csapat és a kontinensbajnokságok történetében. Pedig ez a tizennegyedik, amelyen részt veszünk.

Izland ellen nemcsak nyert, hanem olyan jól is játszott a magyar gárda, mint Chema Rodríguez irányításával talán még egyszer sem. A spanyol szakember 2020 óta ül a kispadon másodedzőként, majd 2022-től szövetségi kapitányként, és több mint ötven mérkőzésen van túl, köztük négy Izland elleni összecsapáson, amelyek közül hármat megnyert a nemzeti csapat. A keddi találkozó kulcspillanata volt, amikor az együttes legjobbját, a beálló Bánhidi Bencét kiállították a tizenegyedik percben – azonnal váltani kellett, de a csapat nemhogy elbizonytalanodott volna, hanem akkor kezdett el csak igazán kézilabdázni.

„A támadójátékhoz nem kellett hozzányúlni, mert addig is sok akciót vezettünk, főleg kettő a kettő ellen, hogy Bánhidinek minél több lehetősége legyen befejezni a támadásokat. De az elvesztésével változtatnunk kellett a taktikán is, a helyére érkező Rosta Miki ugyanis más stílusú beálló, és úgy döntöttünk, inkább többet próbálkozunk egy az egyben, Miki pedig befuthat, és felveheti a pozíciót anélkül, hogy a többieknek sokat kellene mozognia – mondta a Nemzeti Sportnak Chema Rodríguez, miközben Münchenből éppen Köln felé vonatozott a csapattal. –      Az osztrákok ellen más lesz, mint eddig, a játékuk egyfajta keverék, de főleg a spanyol stílus jellemzi – vagy valami ahhoz hasonló –, mert az edzőjük, a szlovén Ales Pajovic sokat játszott Spanyolországban. Emellett erőltetik a hét a hat elleni játékot és az egy-egyeket is, gyorsan játszanak, és keményen tudnak lőni távolról.”

Az osztrákok után szombaton 18 órától Horvátországgal, hétfőn 20.30-tól a házigazda Németországgal, majd szerdán 18-tól az olimpiai bajnok franciákkal játszunk a középdöntős csoportban, de hogy nekünk jó-e vagy rossz, hogy a papíron gyengébb ellenfelek ellen kezdünk, Chema Rodríguez szerint az eredményekből látszik majd.

„Nem akarok erre semmit fogni, de nekünk kifejezetten nehéz, hogy kedden este játszottunk, a játékosok későn kerültek ágyba, másnap utaztunk, este videóztunk és edzettünk, el is ment a nap, majd csütörtökön mi játsszuk az első mérkőzést. Így nincs túl sok időnk feltöltődni, amihez amúgy is egyre több idő kell. A sorsolásról így azt mondanám, legalább annyit számít a beosztás, mint az ellenfelek sorrendje – fogalmazott a kapitány, hozzátéve, hogy fárasztó a sorozatterhelés, de még tartják magukat. – Ezen a téren is jó úton járunk, nagyon jó munkát végzünk a fizikai felkészülésben, talán Sipos vagy Szita Zoli lehet kicsit fáradtabb, akiknek több játékperc van a lábában. Ebben a pillanatban nem érzem, hogy elfáradt volna a csapat, és nem is aggódom emiatt.”

Az első három csoportmeccs ugyan lehet, hogy sokat vett ki fizikailag a játékosokból, de sokat is adott. A harmadik mérkőzésen mentálisan erősebben indultak csatába a papíron legnehezebb vetélytárs ellen, azzal a tudattal, hogy nem veszíthetnek – és a nagy nevű ellenfélnek esélye sem volt. A kapitány szerint lehet nyerni és veszíteni, de mindig emelt fővel kell lemenni a pályáról.

„Arra törekszünk a csapattal – és remélem, ez a következő meccseken már így lesz –, hogy ha az első félidő végén három-négy góllal vezetünk, azt megtartsuk a szünetig, majd utána is      – tette hozzá Chema Rodríguez. –      De ugyanúgy össze kell tartanunk, mint eddig, ez a legfontosabb. Határozottan előreléptünk, amit mutat, hogy megnyertük mindhárom csoportmeccsünket; ez volt az első alkalom, hogy Magyarország három találkozót nyert sorozatban egy Európa-bajnokság csoportkörében. Ez azt jelenti, hogy valamit másképp csinálunk, mint korábban. Ezeknek a srácoknak a fejében már az jár, hogy nyerni fognak, mert győztesek, akik bárkit megverhetnek. És ez így is van!”

A spanyol edző szerint ez a hozzáállás nagyon fontos, és jelzi a gondolkodásbeli változást. Szerinte korábban is voltak fantasztikus nemzeti csapataink, de hiába játszottak benne sztárok, talán nem volt mindig ilyen pozitív a hozzáállásuk a győzelemhez. Chema Rodríguez úgy véli, ha készen állunk, ha meccsről meccsre haladunk előre, nem fogunk többé így gondolkodni.

„Ezek a srácok mindig száz százalékot nyújtanak, legyünk büszkék rájuk” – tette hozzá a szövetségi kapitány. Az első, Ausztria elleni középdöntős meccsünk csütörtökön 15.30-kor kezdődik a kölni Lanxess Arenában. Az eddigi egyetlen egymás elleni Eb-meccsünkön – 2014. január 22-én a dániai torna középdöntőjében – 25–24-re kikaptunk az osztrákoktól, de ennek már tíz éve.

KÖVETKEZIK: AUSZTRIA – ELLENFÉLNÉZŐ 
Ausztria ellen jó esélyünk van, legalábbis papíron. Óvatosságra int, hogy első középdöntős ellenfelünk remekül játszott, ikszelt a nála magasabban jegyzett Horvátország és Spanyolország ellen a csoportmérkőzéseken, továbbjutása kisebb meglepetés. A keretből sokan kézilabdáznak a hazai bajnokságban, néhány légiós van csupán a keretben, közülük Szegeden játszik a balszélső Sebastian Frimmel, a legnagyobb név viszont kétségtelenül a balátlövő      Mykola Bilyk     . Három német bajnoki cím és kupagyőzelem mellett EHF-kupát és Bajnokok Ligáját nyert a THW Kiellel, és válogatottja legjobb lövőjeként tizennyolc találattal eddig az osztrákok házi gólkirálya az Európa-bajnokságon is.
Olimpia:      még nem szerepelt
Világbajnokság:      2. hely (1938) – 7 részvétel
Európa-bajnokság:      8. hely (2020) – 5 részvétel
Magyar mérleg ellene:      48 mérkőzés, 35 győzelem, 2 döntetlen, 11 vereség,
1265–993-as gólkülönbség
Legutóbb egymás ellen:      2018. április 6., Siófok, felkészülési mérkőzés
Magyarország–Ausztria 33–22 (14–11).      Legjobb dobók:      Hornyák P. 6, Ancsin, Bóka 4-4, Bodó, Juhász Á., Bartók 3-3



KÉZILABDA
• FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÉMETORSZÁG)
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
I. CSOPORT (KÖLN)
15.30: Magyarország–Ausztria (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Franciaország–Horvátország (Tv: M4 Sport)
20.30: Németország–Izland (Tv: M4 Sport)
 

A MAGYAR VÁLOGATOTT 20 FŐS EB-KERETE
Kapusok:  Andó Arián (Balatonfüred), Bartucz László (Tatabánya), Palasics Kristóf (La Rioja – Spanyolország)
Jobbszélsők: Krakovszki Zsolt (NEKA), Imre Bence (FTC)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Tatabánya), Máthé Dominik (PSG – Franciaország), Ilic Zoran (Hamburg – Németország)
Irányítók: Lékai Máté (FTC), Hanusz Egon (Stuttgart – Németország), Fazekas Gergő (Wisla Plock – Lengyelország)
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti – Románia), Szöllősi Szabolcs (Dabas), Sipos Adrián (Melsungen – Németország)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Szeged)
Balszélsők:  Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Krakovszki Bence (Tatabánya)

KÖZÉPDÖNTŐ

január 18.
 
15.30
 
Magyarország–Ausztria
január 18.
 
18.00Franciaország–Horvátország
január 18.
 
20.30Németország–Izland
január 20.15.30Franciaország–Izland
január 20.18.00
 
Horvátország–Magyarország
január 20.20.30
 
Németország–Ausztria
január 22.15.30
 
Horvátország–Izland
január 22.18.00
 
Franciaország–Ausztria
január 22.20.30
 
Németország–Magyarország
január 24.15.30
 
Ausztria–Izland
 
január 24.18.00
 
Franciaország–Magyarország
január 24.20.30
 
Németország–Horvátország
AZ I. CSOPORT (KÖLN) PROGRAMJA
 
1. MAGYARORSZÁG1133–25+82
2. Franciaország1133–30+32
3. Horvátország1128–2801
3. Ausztria1128–2801
5. Németország1130–33–30
6. Izland1125–33–80
AZ I. CSOPORT INDULÓ ÁLLÁSA



 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik