Párizs 2024: Japán lehet a mérleg nyelve – Golovin Vlagyimir

Vágólapra másolva!
2023.12.17. 12:11
null
Goovin Vlagyimir a világbajnokságon (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A magyar női kézilabda-válogatott a svédekkel, a japánokkal és a kameruniakkal selejtezhet az olimpiai részvételért. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány az esélyeinkről is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

 

A norvégok és a franciák döntőbe jutásával biztossá vált, hogy a női kézilabda-világbajnokság utolsó meccs­napjának eredményeitől függetlenül Svédország került az áprilisi olimpiai selejtezőtorna 1. csoportjába. Az már korábban eldőlt, hogy a magyar csapat mellett Japán és Kamerun is ebben a négyesben kap helyet, amelyből az első két helyezett vehet részt a párizsi játékokon. Bár mondhatjuk, hogy a három selejtezőcsoportból a legkönnyebbe kerültek a mieink, korántsem olyan egyszerű a helyzet, mint elsőre sokan gondolják.

„Abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy ebben a négyesben két európai csapat van, míg a másik kettőben három-három, viszont egy dél-amerikai ellenfél könnyebb lett volna, mint Japán – mondta a Nemzeti Sportnak Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Az ázsiaiak jó teljesítményt nyújtottak a világbajnokságon, legyőzték a dánokat, és a vébé előtt a spanyolországi felkészülési tornát is megnyerték. Egyáltalán nem egyszerű ellenfél Japán.”

A csoportból egyértelműen Kamerun lóg ki, amely egyik csapatnak sem szabad, hogy gondot okozzon, és a svédek ellen is vannak friss élményeink, amelyeket fel lehet használni a selejtezőn.

„A visszavágás vágya mindig rossz tanácsadó, de fel tudunk készülni a svédek ellen. Pénteken az elődöntőben látni lehetett, hogy bizonytalanok voltak, úgy éreztem, lelkileg feladták a végére.  Kamerunnal szintén találkoztunk, nála kérdéses, kikkel tudja pótolni a négy hiányzóját, és hogy egyáltalán tudunk-e róla felvételeket szerezni. A japánok senkihez sem hasonlítható stílusban játszanak, ezért nehéz rájuk felkészülni, védekezésben nyitottak, támadásaik hosszú lefolyásúak – folytatta Golovin, és hozzátette, a Japán elleni csata lehet a döntő.  – Fontos lesz az is, hogy kivel mikor találkozunk. A  szakmai stáb ennek megfelelően rakja össze a programot és a megfelelő terhelést, mert minden meccsen a legjobb állapotban kell lennünk.”

Az olimpiai selejtezőt megelőzően az Európa-kupában is játszik mérkőzéseket a válogatott – a kvalifikációs verseny rendezésére a Magyar Kézilabda-szövetség is beadta pályázatát a svédek mellett, várhatóan a két ország egyikében kerül sor a négynapos eseményre.

„Az Európa-kupában előbb Norvégiába utazunk, majd az osztrákokat fogadjuk, így nem mindegy, hogy plusz egy napot együtt készülhetünk, vagy utaznunk kell Svédországba. Hazai pályán sokkal egyszerűbb lenne a helyzetünk, többet dolgozhatnánk a csapattal. Természetesen az eredmény is fontos az Ek-meccseken, de elemezni fogjuk, ki milyen állapotban van, és már a selejtezőre készülünk” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A nemzetközi szövetség (IHF) várhatóan a jövő héten dönt az április 11. és 14. között rendezendő olimpiai selejtezőtornák rendezési jogáról.

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐCSOPORTOK BEOSZTÁSA
1. CSOPORT

– a vb legjobb csapata, amely nem rendelkezik kvótával: Svédország
– a vb 6. legjobb csapata, amely nem rendelkezik kvótával: MAGYARORSZÁG
– a vb-n a 3. legjobban szereplő kontinens (Ázsia) képviselője saját kvalifikációs versenyéről: Japán
– a vb-n a 4. legjobban szereplő kontinens (Afrika) képviselője saját kvalifikációs versenyéről: Kamerun
2. CSOPORT

– a vb 2. legjobb csapata, amely nem rendelkezik kvótával: Hollandia
– a vb 5. legjobb csapata, amely nem rendelkezik kvótával: Csehország
– a vb-n a 2. legjobban szereplő kontinens (Amerika) 1. képviselője saját kvalifikációs versenyéről: Argentína
– a vb-n a legjobban szereplő kontinens (Európa) 2. képviselője saját kvalifikációs versenyéről: Spanyolország
3. CSOPORT

– a vb 3. legjobb csapata, amely nem rendelkezik kvótával: Németország
– a vb 4. legjobb csapata, amely nem rendelkezik kvótával: Montenegró
– a vb-n a legjobban szereplő kontinens (Európa) 1. képviselője saját kvalifikációs versenyéről: Szlovénia
– a vb-n a 2. legjobban szereplő kontinens (Amerika) 2. képviselője saját kvalifikációs versenyéről: Paraguay

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik