Női kézi-vb: Skogrand vezérletével a norvégok bedarálták a hollandokat

Vágólapra másolva!
2023.12.12. 22:02
null
Stine Skogrand mind a kilenc helyzetét gólra váltotta (Fotó: AFP)
A női kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében Trondheimben Norvégia 30–23-ra legyőzte Hollandiát, és ezzel bejutott az elődöntőbe.

Szenzációs első félidőt játszottak a csapatok. A hollandok remek rajtot vettek, még a kapus Yara ten Holte is szerzett egy gólt, és 4–2-re vezettek a 8. perc végén. Ám ezután összeállt a norvégok védekezése, és a következő 18 perc alatt mindössze háromszor zördült meg a skandinávok hálója. Ebben az időszakban a Győr kapusa, SiIje Solberg remekül védett, 60 százalék fölötti hatékonysággal. Ugyan a norvégok sem ontották a gólokat, de az első félidő hajrájában már öttel vezettek (6–11-re, majd 7–12-re).

Az első félidő utolsó perceire a hollandok összekapták magukat. Ráadásul a norvégok egy kétperces kiállítás első másodperceiben rosszul cseréltek, így újabb kiállítással az utolsó szűk két percet kettős emberhátrányban játszották végig. A hollandok maximálisan kihasználták a váratlan lehetőséget, és a szünetre a norvégok előnye már csak egy gól volt (11–12). A hajrában akadt egy 70 másodperces periódus, amikor a hollandok három gólt szereztek.

A második játékrész elején a hollandok egyenlítettek, de a norvégok szinte azonnal visszavették a vezetést. Thórir Hergeirsson csapata innentől már nem hibázott. A meccs végéhez közeledve Angela Malesteinék (az FTC játékosa négy gólt szerzett) már nem tudtak olyan feltámadást produkálni, mint az első félidőben. A jobbszélső Stine Skogrand mind a kilenc helyzetét gólra váltotta, és ez volt a norvég siker egyik alapja.

Norvégia 30–23-ra győzött, és bejutott az elődöntőbe, ahol a Dánia–Montenegró párharc továbbjutójával meccsel a döntőért.

A hollandoknál a beálló Tamara Haggerty (Debrecen) nem szerzett gólt, csakúgy, mint poszttársa, a győri Yvette Broch sem. A szintén győri Rinka Duijndam a kapuban kettőt védett az ellenfél tíz kísérletéből. A norvégoknál a Győrben játszók közül a jobbszélső Emilie Hovden nem volt eredményes, a beálló Kari Brattset egy gólt dobott, míg az irányító Stine Oftedal három találatig jutott. A kapuban Silje Solberg 42 százalékkal védett (14/33).

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
NEGYEDDÖNTŐ, TRONDHEIM
Hollandia–Norvégia 23–30
(11–12)

KORÁBBAN
Franciaország–Csehország 33–22
(18–16)

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ
12. 17.19.00
Herning
A HARMADIK HELYÉRT
12. 17.16.00
Herning
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
12. 17.10.15
Herning
A HETEDIK HELYÉRT
12. 17.13.00
Herning
ELŐDÖNTŐ
12. 15.16.30Herning
Svédország/Németország–Franciaország
12. 15.19.30
Herning
Dánia/Montenegró–Norvégia
AZ 5–8. HELYÉRT
12. 15. 15.30Herning
Svédország/Németország–Csehország
12. 15. 18.00HerningDánia/Montenegró–Hollandia
NEGYEDDÖNTŐ
12. 12.17.30
Trondheim
Franciaország–Csehország33–22
12. 12.20.30
Trondheim
Hollandia–Norvégia 23–30
12. 13.17.30
Herning
Svédország–Németország
12. 13.
20.30
Herning
Dánia–Montenegró

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik