Női kézi-vb: riválisaink egymás ellen hangoltak, 20 horvát utazik

Vágólapra másolva!
2023.11.28. 21:34
null
A horvátok és a montenegróiak egymás ellen hangoltak (Fotó: Uros Hocevar/Kolektiff Images)
Az olimpiai selejtezős helyért zajló versenyben fő riválisainknak számító horvát és montenegrói női kézilabda-válogatott egymás ellen játszotta hétfőn a Novigradban rendezett felkészülési torna döntőjét, melyet egy góllal a házigazda nyert meg, majd az is kiderült, hogy Ivica Obrvan együttese 20 játékossal utazik el szerdán a dán, norvég, svéd közös rendezésű világbajnokságra.

Érdekes választás, hogy a horvát és a montenegrói válogatott megmérkőzött egymással a felkészülési időszak zárásaként, holott biztosra vehető, hogy az erőviszonyokat ismerve a két csapat a szerdán kezdődő vb középdöntőjében is találkozni fog. Mint ismert, Montenegró a mieinkkel együtt szerepel a helsingborgi B-csoportban, míg a horvátok a középdöntős águnkat jelentő másik négyesben, az A-csoportban lépnek pályára. Mivel ezen az ágon a társházigazda svédek kiemelkednek, a nyolc közé jutást jelentő másik helyért nagy harcot fog vívni a magyar, a horvát és a montenegrói csapat.

Két riválisunk hétfő este Novigradban egy felkészülési torna döntőjében is találkozott, és a horvátok 26–25-re nyertek. A horvátoknál a balátlövők vitték a prímet, Tina Barisic hét, Camila Micijevic négy gólt szerzett, de összesen 13 játékos feliratkozott a góllövők közé.

Ivica Obrvan szövetségi kapitány úgy döntött, 20 játékost visz magával Svédországba, így végül csak a jobbszélső Tena Japundza és a balátlövő Ten Petika került ki a keretből.

A mieink Dánia érintésével már kedden átutaztak Hollandiából a svédországi Helsingborgba, a csoportmeccseink helyszínére.

A HORVÁT VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok:
Tea Pijevic (Buzau), Ivana Kapitanovic (Rapid), Lucija Besen (Podravka)
Jobbszélsők:
Nikolina Zadravec (Podravka), Lara Buric (Lokomotiva)
Jobbátlövők:
Katarina Pavlovic (Baia Mare), Klara Birtic (Bietigheim), Dora Kalaus Zulj (Podravka)
Irányítók:
Valentina Blazevic (Gloria Buzau), Stela Posavec (Lublin), Dejana Milosavljevic (Craiova)
Beállók:
Katarina Jezic (Braila), Sara Senvald (Podravka), Mija Brkic (Metz)
Balátlövők:
Camila Micijevic (Paris), Kristina Prkacin (Lokomotiva), Tina Barisic (Podravka), Larissa Kalaus (Podravka)
Balszélsők:
Paula Posavec (Gloria Bistrita), Andrea Simara (Podravka)

A MONTENEGRÓI VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok:
Marina Rajcsics (Magura Cisnadie), Marta Batinovics (Magura Cisnadie)
Jobbszélsők:Nina Bulatovics (Bistrita Nasaud), Anasztaszija Marszenics (Buducsnoszt)
Jobbátlövők:Djurdjina Malovics (Craiova), Jelena Vukcsevics (Buducsnoszt), Tanja Ivanovics (Buducsnoszt)
Irányítók:Itana Grbics (Krim), Matea Pletikoszics (Corona Brasov), Natasa Csorovics (Sachsen Zwickau)
Beállók:TatjanaBrnovics (Krim), Ivana Godecs (Buducsnoszt), Bobana Klikovac (Corona Brasov)
Balátlövők:Andrijana Popovics (Buducsnoszt), Jelena Deszpotovics (Buducsnoszt), Nada Csorovics (Besancon)
Balszélsők:Ivona Pavicsevics (Buducsnoszt), Dijana Mugosa (Craiova), Nadja Kadovics (Buducsnoszt)
Szövetségi kapitány:Bojana Popovics

A MAGYAR VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok:
Böde-Bíró Blanka (FTC), Bukovszky Anna (Vác), Szemerey Zsófi (Mosonmagyaróvár)
Jobbszélsők:Győri-Lukács Viktória (Győri ETO), Töpfner Alexandra (Debreceni VSC)
Jobbátlövők:Albek Anna (Mosonmagyaróvár), Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (Gloria Buzau – Románia)
Irányítók:Debreczeni-Klivinyi Kinga (Budaörs), Simon Petra (FTC), Vámos Petra (Debreceni VSC)
Beállók:Bordás Réka (FTC), Füzi-Tóvizi Petra (Debreceni VSC), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)
Balátlövők:Juhász Gréta (Kisvárda), Kuczora Csenge (Vác)
Balszélsők:Márton Gréta (FTC), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győr)
Szövetségi kapitány:Golovin Vlagyimir

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Dánia, Norvégia, Svédország, november 29.–december 17.)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport, Göteborg:
Svédország, Szenegál, Kína, Horvátország
B-csoport, Helsingborg:Montenegró, Paraguay, Kamerun,MAGYARORSZÁG
C-csoport, Stavanger:Norvégia, Ausztria, Grönland,Dél-Korea
D-csoport, Stavanger:
Franciaország, Izland, Szlovénia, Angola
E-csoport, Herning:Dánia, Chile, Szerbia, Románia
F-csoport, Herning:Németország, Irán, Japán, Lengyelország
G-csoport, Frederikshavn:Brazília, Spanyolország, Kazahsztán, Ukrajna
H-csoport, Frederikshavn:Hollandia, Kongó, Argentína. Csehország

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI A B-CSOPORTBAN
November 30., 20.30:Magyarország–Paraguay (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
December 2., 20.30:Magyarország–Kamerun (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
December 4., 20.30:Magyarország–Montenegró (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A TOVÁBBI PROGRAM
KÖZÉPDÖNTŐ

I. csoport, Göteborg (A-B-ág): december 7., 9., 11.
II. csoport, Trondheim (C-D-ág): december 6., 8., 10.
III. csoport, Herning (E-F-ág): december 7., 9., 11.
IV. csoport, Fredrikshavn (G-H-ág): december 6., 8., 10.

Negyeddöntők (Trondheim, Herning):
december 12., 13.
Elődöntők, helyosztók (Herning):december 15.
Döntő, helyosztók (Herning):december 17.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik