Kézilabda: döntetlen a MOL Extraliga „magyaros” rangadóján – körkép

Vágólapra másolva!
2023.11.15. 21:54
null
Döntetlent játszott a Dunaszerdahely (Fotó: Facebook/HC DAC)
A címvédő Dunaszerdahely 30–30-as döntetlent játszott az Ogonovszky Esztert foglalkoztató DHK Baník Most otthonában a szlovák és cseh női kézilabdacsapatok közös bajnoksága, a MOL Extraliga alapszakaszának szerdai játéknapján.

A cseh szövetség honlapja szerint a hazaiaknál a magyar jobbátlövő négy gólt szerzett, míg Debre Viktor vezetőedző csapatában Erika Rajnohová hatszor, Hornyák Bernadett ötször talált be. A HC DAC kilenc sikerrel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel áll, a Baník Most hét győzelem és egy döntetlen mellett háromszor veszített eddig. A bajnokság január elejéig az olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt szünetel.

A válogatott balszélső Korsós Dorina kilenc lövésből hat góllal járult hozzá a Rapid Bucuresti 32–25-ös sikeréhez az SCM Universitatea Craiova otthonában a román női bajnokságban. A fővárosiak nyolc győzelemmel és három vereséggel a tabella harmadik helyén állnak.

A német női élvonalban a címvédő és kupagyőztes SG BBM Bietigheim otthon 41–19-re verte az SV Union Halle-Neustadtot. A hazaiaknál Faluvégi Dorottya öt lövésből négy gólt szerzett, a vendégeknél Suba Sárának négy védése volt. Lakatos Rita és Szabó Laura is egy gólt szerzett a BSV Sachsen Zwickau együttesében, amely otthon 32–25-re kikapott a HSG Bensheim/Auerbachtól. A Bietigheim hét győzelemmel és egy döntetlennel vezeti a tabellát, a Halle-Neustadt három sikerrel, egy döntetlennel és négy vereséggel, a Zwickau pedig két győzelemmel és hat vereséggel áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik