Férfi kézi BL: Óriási tűz égett a srácokban – Mikita Vajlupau

L. U. M.L. U. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.21. 09:11
null
Mikita Vajlupau szerint a Plock ellen bizonyították, hogy a sorozat esélyesei (Fotó: Koncz Márton)
A Telekom Veszprém a Wisla Plock felett aratott hétgólos sikerrel megszerezte a negyedik győzelmét a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, amellyel megerősítette helyét a B-csoport második helyén. A mérkőzést követően a fehérorosz Mikita Vajlupau értékelt lapunknak.

 

Hat mérkőzés óta veretlen hazai pályán a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a lengyel Wisla Plock felett is magabiztos, 28–21-es győzelmet aratott. Legutóbb a GOG tudta megverni az Építőket hazai közönség előtt még februárban. Érdekesség, hogy a jelenlegi idényben éppen a dánok ellen szenvedte el egyetlen vereségét Momir Ilics együttese.

„Óriási tűz égett a srácokban, tulajdonképpen a csapatszellemünknek köszönhetjük a lengyelek elleni fantasztikus győzelmet. A Plock ellen mindenkinek bebizonyította a csapat, hogy a Bajnokok Ligája-győzelem egyik esélyese – vélekedett a veszprémiek jobbszélsője, Mikita Vajlupau.  – Éreztük a kívülről ránk nehezedő nyomást, de egy rövidebb periódust leszámítva ennek ellenére magas színvonalon játszottunk. A veszprémi szurkolók ezúttal is fantasztikusak voltak, ők a csapat motorja, ilyen pazar közönség előtt egyszerűen nem kézilabdázhatunk rosszul.”

A fehérorosz játékos öt gólt lőtt a Plocknak, ezzel csapata második legeredményesebbje volt.

„A mérkőzés első félidejében a szlovén Gasper Marguc nyújtott világszínvonalú teljesítményt a jobb szélen, miután hatból hat alkalommal vette be a Plock kapuját. Én a második félidőben kaptam lehetőséget és lőttem öt gólt, de egyáltalán nem számít, melyikünk melyik játékrészben kap lehetőséget. A kapuban az első veszprémi idényét teljesítő spanyol Ignacio Biosca is zseniálisan végezte a dolgát, tíz alkalommal hárított, amivel nagyban hozzájárult a győzelemhez.”

Az előző idényben Veszprémbe kerülő fehérorosz válogatott játékos arról is beszélt, hogy érzi magát hazánkban: „Hálás vagyok, amiért ezekkel a srácokkal ölthetem magamra a veszprémi mezt, az aréna pedig a második otthonommá vált az elmúlt jó egy esztendőben. Nagyon szeretem Magyarországot, minden egyes itt töltött napot élvezek.”

A Veszprém mindössze egynapos pihenő után szombaton a K&H Ligában jelenleg ötödik balatonboglári NEKA otthonában játszik bajnoki mérkőzést, csütörtökön pedig a rekordbajnok, tizenegyszeres BL-győztes Barcelona otthonába utazik. A B-csoport egyik rangadóját garantáltan telt ház előtt rendezik meg.

FÉRFI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
B-CSOPORT
TELEKOM VESZPRÉM–WISLA PLOCK (lengyel) 28–21 (14–9)
Veszprém, 4870
néző. V: Jorum, Kleven (norvégok)
VESZPRÉM: BIOSCA – GASPER MARGUC 6 (1), Remili 2, Casado 2, Pesmalbek 3, Koszorotov 1, Elísson 1. Csere: Corrales (kapus), Ligetvári 1, Fabregas 1, el-Dera, SANDELL 4, A. Nilsson 1, VAJLUPAU 5 (1), Descat, Mahé 1. Edző: Momir Ilics
WISLA PLOCK: Alilovic – G. PEREZ 4, Piroch, Susnja, Terzic, Lucin 1, Mihic. Csere: Jastrzebski (kapus), Dawydzik 3, Zsitnyikov 3, Fazekas G., Mindegia, KRAJEWSKI 6 (3), Samoila 2, Zarabec, Daszek 2. Edző: Javier Sabaté
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–2. 9. p.: 6–2. 13. p.: 9–4. 20. p.: 11–5. 29. p.: 14–8. 38. p.: 15–13. 43. p.: 20–14. 49. p.: 24–16. 57. p.: 26–20. Kiállítások: 12, ill. 2 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 5/3


A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barca 5 5 175–136 +39 10
2. VESZPRÉM 5 4 1 168–150 +18 8
3. GOG 5 4 1 166–157 +9 8
4. Magdeburg 5 3 2 152–147 +5 6
5. Montpellier 5 2 3 144–152 –8 4
6. Porto 5 2 3 151–171 –20 4
7. Plock 5 5 124–140 –16 0
8. Celje 5 5 148–175 –27 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik