Női kézi NB I: már az első félidőben eldöntötte a Mosonmagyaróvár

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.09.22. 19:59
null
Schatzl Natalie (középen) megszórta az Albát (Fotó: Nagy Gábor, archív)
A női kézilabda NB I 4. fordulójának pénteki mérkőzésén a Mosonmagyaróvár 34–22-re legyőzte az Alba Fehérvárt.

 

Az MKC már az elején el tudott húzni, a Fehérvár csak ritkán tudott betalálni Szemerey Zsófinak, aki majd' 30 percnyi játékidő alatt nyolc védéssel zárt. A kisalföldiek már a szünetben kétszer annyi gólt lőttek, mint ellenfelük, és összességében sima, 12 gólos győzelmet arattak. A vendégek ugyan egyszer visszajöttek hétre a második játékrészben, de 21–14 után sorozatban hatszor talált be az Óvár. A szélső Schatzl Natalie nagyon élt a mérkőzésen, tíz kísérletéből nyolcat gólra váltott, ezzel a mezőny legeredményesebbjének bizonyult.

A Mosonmagyaróvár harmadik sikerét aratta, míg az Alba továbbra is nyeretlen.

NŐI KÉZILABDA NB I
4. FORDULÓ

MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁR–ALBA FEHÉRVÁR KC 34–22 (20–10)

Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 900 néző. V: Fekete, Hajdu
MKC: SZEMEREY – Udvardi, Albek 3, Tóth E. 2, Pásztor 2, Tóth G. 2, SCHATZL N. 8. Csere: HADFI 1, Horváth Sz. (kapusok), Sztankovics, TÓTH N. 5, Faragó 2, Bardi 1, VARGA E. 5 (2), Ivancok 3. Vezetőedző: Gyurka János
FEHÉRVÁR: Kubina – Szemes 2, Szmbatian 4, Besszer 4, Kocsis 2, UTASI 4, Takó 1. Csere: TÓTH N. (kapus), Kövér 1, Afentaler 1, Zrnic 1, Bojtos 2. Vezetőedző: Horváth Roland
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/4, ill. 3/5
Az eredmény alakulása:10. perc: 4–2, 16. p.: 9–4,18. p.: 11-4, 22. p.: 15-7, 28. p.: 19–9, 30. p.: 20–10, 38. p.: 21–14, 47. p.: 25–14, 50. p.: 28–15, 55. p.: 30–19, 60. p.: 34–22
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – Horváth Rolandnak olyan csapata van, amely végig küzdött a mérkőzésen, ez elismerésre méltó. Azzal a céllal léptünk pályára, hogy végig diktáljunk a mérkőzésen, fussunk minél többet. A védekezéssel próbáltunk irányítani, ez pedig az első félidőben jól is sikerült, sok megállító faultot csináltunk, és távol tartottuk a lövőket is. A második játékrészben nem azt mutattunk, amit szerettem volna, támadásban sokat hibáztunk, érzésem szerint tudtunk volna több gólt is lőni. Örömteli, hogy a mai meccsen a kevesebbet játszó csapattagok is megkapták a szükséges játékidőt. Varga Emília még nincs teljesen tisztában a képességeivel, de mutatott nagyon szép dolgokat, nagy erőssége lehet a csapatnak, ha sikerül rutint szereznie.
Horváth Roland: – Nem volt kétséges, hogy melyik csapat lesz a győztes a mai meccsen. Próbáltunk a találkozó bizonyos részeiben, játékban előrébb lépni, ez helyenként sikerült. Még láttam olyan dolgokat, amelyek elkeserítőek voltak, de reménykeltő megmozdulásokat is mutattak a lányok.

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Praktiker-Vác–Győri Audi ETO KC 22–38 (11–20)
MTK Budapest–FTC-Rail Cargo Hungaria 19–41 (10–22)
DVSC Schaeffler–Dunaújvárosi Kohász KA 31–19 (16–7)

SZOMBATON JÁTSSZÁK
18.00: Kisvárda–NEKA
18.00: Kozármisleny–Budaörs
18.00: Békéscsaba–Vasas

AZ ÁLLÁS
1. FTC 4 4 157–93 +64 8
2. Debrecen 4 4 123–84 +39 8
3. Győr 4 3 1 143–102 +41 6
4. Mosonmagyaróvár 4 3 1 130–111 +19 6
5. Kisvárda 3 2 1 77–73 +4 4
6. Budaörs 3 2 1 91–92 –1 4
7. Vác 4 2 2 98–113 –15 4
8. Dunaújváros 4 2 2 107–134 –27 4
9. Vasas 3 1 2 76–86 –10 2
10. NEKA 3 1 2 72–83 –11 2
11. Békéscsaba 3 1 2 84–110 –26 2
12. Kozármisleny 3 3 71–82 –11 0
13. Fehérvár 4 4 109–135 –26 0
14. MTK 4 4 100–140 –40 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik