FTC: Most már nem lesz olyan meccsünk, mint amilyen a Metz elleni volt – Klujber Katrin

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.09.13. 21:41
A Ferencváros háromgólos különbséggel legyőzte a Mosonmagyaróvárt a női kézilabda NB I 3. fordulójának rangadóján. A találkozó után az ötgólos Klujber Katrinnal beszélgetett az NSO Tv stábja. Nemcsak a mérkőzés került szóba, hanem a Metz elleni súlyos BL-vereség utáni mélypont, az előttük álló menetelés és az új vezetőedzővel, Martin Albertsennel való összeszokás is.

Klujber Katrin előzetesen is szoros mérkőzésre számított.

„Videón is azt néztük, amit a Győr ellen játszott a Mosonmagyaróvár. Jó mérkőzést játszottunk, és ez annak is az eredménye, hogy összeszedtük magunkat, és fel tudtunk állni a szombati vereségünk után.”

Videónkban szóba kerül a második félidő, amiben elkapták a fonalat; aztán az, hogy mennyire voltak mélyen a Metz elleni BL-vereség után; hogy mit jelent ez a siker a bajnokság szempontjából, de beszél arról is, mennyire csiszolódtak már össze Martin Albertsen vezetőedzővel.

MARTIN ALBERTSEN TÖBB MINT 20 ÉVES PÁLYAFUTÁSA ALATT ILYET MÉG NEM LÁTOTT

NŐI KÉZILABDA NB I
3. FORDULÓ

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁRI KC 30–27 (15–13)
Budapest,
Elek Gyula Aréna, 1200 néző. Vezette: Felhő, Öcsi
FTC: JANURIK – Malestein 3, KLUJBER 5, Kisfaludy, Edwige 2, Bölk 3, MÁRTON G. 4. Csere: Böde-Bíró (kapus), LEKICS 10 (4), SIMON P. 3, Cvijics, Tomori, Deszpotovics, Kovács Anett. Edző: Martin Albertsen
MKC: SZEMEREY – Udvardi 1, ALBEK 8, Tóth G. 1, Pásztor N. 1, TÓTH ESZTER 8 (5), Schatzl Natalie 3. Csere: Hadfi (kapus), Ivancok 1, Tóth Nikolett, Sztankovics K. 1, Faragó L. 1, Varga Emília 2 (1). Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–2. 9. p.: 5–3. 15. p.: 7–7. 21. p.: 9–10. 25. p.: 11–11. 35. p.: 16–16. 42. p.: 20–17. 47. p.: 22–20. 52. p.: 26–20. 57. p.: 28–24.
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/6
MESTERMÉRLEG
Martin Albertsen:
– Boldog vagyok, hogy nyertünk. A múlt hétvégi vereség után mélyen voltunk, de jól reagáltunk és harcoltunk. Kemény munkát végzett mindenki a csapatban és a klubnál is. Mindkét együttesben jól teljesítettek a kapusok és hatékonyan a védelmek. A Mosonmagyaróvár fiatal, modern és gyors kézilabdát játszó csapat. Remélem, a szurkolók is jó meccset láttak, nagyszerű hangulatot teremtettek.
Gyurka János: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, végig, hatvan percig nagy küzdelemre késztettük a Ferencvárost, amely néhány hónapja még a BL-győzelemért harcot. A végén ugyan a ki nem kényszerített hibákból ellépett az ellenfél, de rendkívül büszke vagyok a lányokra, mert végig helytálltak, az ötgólos hátrány nem nőtt tovább.

AZ ÁLLÁS
1. FTC 3 3 116–74 +42 6
2. Debrecen 3 3 92–65 +27 6
3. Győr 3 2 1 105–80 +25 4
4. Mosonmagyaróvár 3 2 1 96–89 +7 4
5. Vác 2 2 52–46 +6 4
6. Kisvárda 2 1 1 51–51 0 2
7. Vasas 2 1 1 50–54 –4 2
8. Budaörs 2 1 1 62–68 –6 2
9. NEKA 3 1 2 72–83 –11 2
10. Dunaújváros 2 1 1 56–77 –21 2
11. Kozármisleny 2 2 49–56 –7 0
12. Fehérvár 2 2 56–66 –10 0
13. MTK 3 3 81–99 –18 0
14. Békéscsaba 2 2 49–79 –30 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik