Férfi kézi BL: idegenbeli sikerrel rajtolt az új norvég sztárcsapat és a Barca

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.13. 22:34
null
Támadásban a Kolstad a Peliszter ellen (Fotó: eurohandball.com)
Három idegenbeli győzelemmel kezdődött meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköre szerda este: a norvég Kolstad nagyon magabiztosan verte meg a Pelisztert (31–22), a dán Aalborg szoros csatát nyert meg Kielcében 34–31-re, míg a késő esti programban a Barca is vendégként győzte le a Montpellier-t (30–25). Az egyetlen hazai sikert a GOG könyvelte el a Celje ellen (38–36).

A-CSOPORT

A bitolai meccs első gólját a Peliszter lőtte, a következő hetet azonban a Kolstad, és onnantól fogva nem volt kérdéses, hogy az új norvég kirakatcsapat győzelemmel kezdi a hosszúra tervezett BL-menetelést. Az első félidőben nyolcgólosra is hízott a különbség (4–12), és a Peliszter a másodikban sem nagyon tudott közelebb kapaszkodni. A BL-ben harmincévesen bemutatkozó balszélső, Adrian Aalberg remek játékkal kilenc gólig jutott a vendégeknél, Torbjörn Bergerud pedig kiválóan, 49 százalékos mutatóval (21/43) védett.

A vendégcsapat Kielcében is korán kézbe vette az irányítást, Mikkel Hansenék végig vezettek, és ha meglépniük négy gólnál többel nem is sikerült, megnyerték a kiélezett mérkőzést. A hajrában négygólos Aalborg-vezetés (26–30) után a lengyelek két gólt termeltek emberelőnyben, sőt később egyre is felkapaszkodtak (30–31). A hét emberrel támadó dánok Aleks Vlah betörésével újra kétgólos előnyhöz jutottak, majd Alex Dujshebaev kapufája után Vlah talpról lőtt még egyet, és innen már nem tudott visszajönni a lengyel csapat.

B-CSOPORT

A Barca az első félidő hajrájában nagyon elkapta a fonalat, Dika Mem vezérletével meglépett öt góllal, amiben jelentős része volt Emil Nielsennek is – a személyes okokból távol lévő Gonzalo Pérez de Vargast helyettesítő dán kapus hét védést produkált az első játékrészben. A BL-be egy év kihagyással visszatérő Montpellier próbált kapaszkodni, két gólra feljött a második félidőben (17–19), de akkor Nielsen megint lehúzta a rolót, a következő öt gólt a Barca lőtte, eldöntve a meccset.

A GOG és a Celje fordulatos csatát vívott egymással: a vendégek jól kezdtek, vezettek 7–3-ra, de előnyük hamar elillant, 10–9-nél már a dán csapat állt jobban, és onnantól fej fej mellett haladtak. A szünet után jobbára a GOG járt előrébb, 28–26 után a szlovénok percei következtek (30–32), csakhogy megint visszabillent az állás (32–32). A hajrában becsúszott néhány hiba a Celje védekezésébe, kétperces kiállítás és két hétméteres volt a következmény, Morten Toft Olsen mind a kettőt belőtte. Az utolsó pillanatokig nyílt csatát Linus Persson zárta le a hetedik góljával.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
1. FORDULÓ, szerdai mérkőzések

A-CSOPORT
Kielce (lengyel)–Aalborg (dán) 31–34
(15–18)
Ld:
Sicko 10, Karacic 6, A. Dujshebaev 5, ill. M. Hansen 7, L. Nilsson 6, Hoxer Hangaard 5, Vlah 5
Peliszter (északmacedón)–Kolstad (norvég) 22–31 (10–16)
Ld:
Radivojevics 6, Cehte 4, Borzas 3, ill. Aalberg 9, Gudjonsson 8, Sagosen 4, Gullerud 4
B-CSOPORT
GOG (dán)–Celje (szlovén) 38–36 (18–19)
Ld: Mensing 7, Persson 7, Lindskog 6, ill. Zabic 8, Janc 6
Montpellier (francia)–Barca (spanyol) 25–30
(11–16)
Ld: Hesam 5, Monte dos Santos 4, ill. Mem 8, A. Gómez 6, P. Cikusa i Jelicic 4

A csütörtöki program
A-CSOPORT
18.45:
SZEGED–PSG (francia) (tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.45: Zagreb (horvát)–Kiel (német)
B-CSOPORT
20.45:
Magdeburg (német)–VESZPRÉM (tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Porto (portugál)–Wisla Plock (lengyel)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik