Női kézi BL: újabb helyek érhetők el a budapesti négyes döntőre

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 16:46
null
Újabb helyek érhetők el a budapesti négyes döntőre (Fotó: Török Attila)
Újabb helyek érhetők el a 2023. június 3-án és 4-én a budapesti MVM Dome-ban rendezendő női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőre – hívta fel a figyelmet honlapján a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ).

A 20 ezer néző befogadására alkalmas MVM Dome-ban sorra kerülő eseményre idén a tavalyinál is több belépő kelt el február közepéig, így érdemes sietnie annak, aki szeretné a legjobb helyekről nézni a két elődöntőt, illetve a bronzmeccset és a finálét.

A Final4-ra ide kattintva vásárolhatók jegyek. A jegyek a FINAL4 mind a négy mérkőzésére érvényesek.

A női Bajnokok Ligája csoportköre hétvégén zárul, a csoportok első két-két helyezettje a negyeddöntőben folytathatja, míg a 3-6. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutnak. A Győri Audi ETO a B-csoport második helyéért játszik hazai környezetben a dán Esbjerggel szombaton 18 órától, míg az FTC is biztosította már továbbjutását, de legalább egy pontot kell szereznie az egy hellyel előtte álló dán Odense elleni vasárnapi mérkőzésen, hogy megőrizze a negyedik helyet a francia Bresttel szemben, amely a címvédő norvég Vipers Kristiansandot fogadja.

NŐI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
14. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A-CSOPORT
Február 11., szombat:
18.00:
Brest Bretagne (francia)–Vipers Kristiansand (norvég)
Február 12., vasárnap:
14.00:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén)–CSM Bucuresti (román)
14.00: SG BBM Bietigheim (német)–DHK Banik Most (cseh)
16.00: Odense (dán)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport 1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
Február 11., szombat:
18.00:
Győri Audi ETO–Team Esbjerg (dán) (Tv: Sport 1) – élőben az NSO-n!
Február 12., vasárnap:
16.00:
Rapid Bucuresti (román)–Lokomtiva Zagreb (horvát)
16.00: Storhamar Elite (norvég)–Metz (francia)

A Buducnost BEMAX (montenegrói)–Kastamonu Belediyesi (török) mérkőzés a törökországi földrengés miatt elmarad, a mérkőzés 2 pontját 10–0-s eredménnyel a montenegrói csapat kapta meg.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CSM Bucuresti (román) 13 10 2 1 413–358 +55 22
2. Vipers Kristiansand (norvég) 13 10 1 2 420–344 +76 21
3. Odense Handbold (dán) 13 8 5 373–345 +28 16
4. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 13 6 1 6 379–349 +30 13
5. Brest Bretagne (francia) 13 5 2 6 348–342 +6 12
6. Bietigheim (német) 13 4 2 7 385–362 +23 10
7. Krim Ljubljana (szlovén) 13 5 8 370–379 –9 10
8. Banik Most (cseh) 13 13 322–531 –209 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Metz Handball (francia) 13 11 1 1 403–328 +75 23
2. GYŐRI AUDI ETO KC 13 10 3 415–319 +96 20
3. Team Esbjerg (dán) 13 10 3 427–338 +89 20
4. Rapid Bucuresti (román) 13 8 2 3 414–382 +32 18
5. Buducsnoszt (montenegrói) 14 6 1 7 346–366 –20 13
6. Storhamar Handball (norvég) 13 4 9 353–380 –27 8
7. Kastamonu Belediyesi (török) 14 1 1 12 341–452 –111 3
8. Lokomotiva Zagreb (horvát) 13 1 12 254–388 –134 1


Nyolcaddöntők:
1. mérkőzések: 2
023. március 18./19.
Visszavágók: 2023. március 25./26.

A nyolcaddöntők párosítása:

Storhamar Elite (B-csoport 6. helyezettje)–Odense (A-csoport 3. helyezettje)
Buducnost BEMAX (B-csoport 5. helyezettje)–A-csoport 4. helyezettje
A-csoport 6. helyezettje–B-csoport 3. helyezettje
Az elöl álló csapatok az első mérkőzések pályaválasztói.

Negyeddöntők:
1. mérkőzések:
2023: április 29./30.
Visszavágók: 2023. május 6./7.

A negyeddöntők párosítása:
A-csoport 5. helyezettje–B-csoport 4. helyezettje továbbjutója – A-csoport 1. helyezettje
A-csoport 6. helyezettje–B-csoport 3. helyezettje továbbjutója – A-csoport 2. helyezettje
Buducnost BEMAX (B-csoport 5. helyezettje)–A-csoport 4. helyezettje továbbjutója – Metz (B-csoport 1. helyezettje)
Storhamar Elite–Odense továbbjutója – B-csoport 2. helyezettje
Az elöl álló csapatok az első mérkőzések pályaválasztói.

A FINAL4 sorsolása: 2023. május 9.
EHF FINAL4 Women: 2023. június 3-4.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik