Női kézi BL: elindult a jegyértékesítés a budapesti négyes döntőre!

Vágólapra másolva!
2022.11.02. 15:29
null
A szervezők célja, hogy megdöntsék a tavalyi nézőcsúcsot az MVM Dome-ban (Fotó: Szabó Miklós)
Megkezdődött a jegyértékesítés a 2022–2023-as női kézilabda Bajnokok Ligája-idény négyes döntőjére, melyet az új budapesti arénában, a 20 022 fő befogadására alkalmas MVM Dome-ban rendeznek 2023. június 3-án és 4-én – közölte a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ).

„Az EHF FINAL4 Women kulcsterméke az Európai Kézilabda-szövetségnek, és kiemelt eseménye a női kézilabdázás fejlesztésének, amely évről évre magasabbra emeli a színvonalat a szervezés és a csapatok által mutatott játék szempontjából” – mondta el Michael Wiederer, az európai szövetség elnöke. „A FINAL4 minden játékos fejében motivációként jelen van már az idény elejétől, és természetesen a szurkolók is minden esztendőben készülnek rá. Nagyszerű meccseket, remek programot élvezhetünk a négyes döntőkön, biztos vagyok benne, hogy 2023-ban sem lesz ez másként.”

„A mostani idényben is nagyon várjuk a női Bajnokok Ligája végjátékát, hiszen a Magyar Kézilabda-szövetség számára nagy öröm, hogy továbbra is otthont adhatunk a női klubkézilabdázás csúcseseményének, és újra pályára lép a sportág elitje az MVM Dome-ban” – mondta el Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára. „2023-ban már több tapasztalattal felvértezve rendezhetjük meg az EHF-fel és az EHF Marketinggel az eseményt, és célunk, hogy megdöntsük a nőii klubkézilabdázás nézőcsúcsát, amelyet éppen a 2022-es FINAL4 állított fel!”

A legjobbak harcolnak Budapestért

Az EHF női Bajnokok Ligája jelenlegi szezonjának küzdelmei már eddig is sok izgalmas, drámai mérkőzést hoztak. A német Bietigheim, a címvédő norvég Vipers és a CSM Bucuresti vezetik az A-csoportot, de nagy versenyfutás várható a 4–6. helyekért is, a Ferencváros, a dán Odense, a szlovén Ljubljana és a francia Brest között. A B-csoportban a legutóbbi döntős Győr, a másik román együttes, a bukaresti Rapid és a francia Metz áll a tabella élén, ám az Esbjergnek is jó esélyei vannak az élbolyba kerülésre, míg a Buducsnoszt és a Storhamar jó kilátásokkal pályázik a továbbjutásra.

Jegyvásárlás ide kattintva!

Jegykategóriák:
1. kategória:
64.900 forint
2. kategória: 49.900 forint
3. kategória: 36.900 forint
4. kategória: 21.900 forint
5. kategória: 10.900 forint

A jegyek a FINAL4 mind a négy mérkőzésére érvényesek.

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bietigheim (német) 6 4 1 1 200–154 +46 9
2. Vipers Kristiansand (norvég) 6 4 1 1 183–159 +24 9
3. CSM Bucuresti (román) 6 4 1 1 191–169 +22 9
4. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 6 3 1 2 171–167 +4 7
5. Odense Handbold (dán) 6 3 3 174–159 +15 6
6. Krim Ljubljana (szlovén) 6 2 4 167–170 –3 4
7. Brest Bretagne (francia) 6 2 4 145–159 –14 4
8. Baník Most (cseh) 6 6 152–246 –94 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI AUDI ETO KC 6 5 1 198–138 +60 10
2. Rapid Bucuresti (román) 6 4 2 187–172 +15 10
3. Metz Handball (francia) 6 4 1 1 193–154 +39 9
4. Team Esbjerg (dán) 6 4 2 202–168 +34 8
5. Buducsnoszt (montenegrói) 6 2 1 3 165–177 –12 5
6. Storhamar Handball (norvég) 6 2 4 161–170 –9 4
7. Kastamonu Belediyesi (török) 6 1 5 160–214 –54 2
8. Lokomotiva Zagreb (horvát) 6 6 116–189 –73 0


A csoportok első két-két helyezettje a negyeddöntőbe jut, a 3–6. helyezettek a nyolcaddöntőben folytathatják.

Nyolcaddöntők:
1. mérkőzések:
2023. március 18., 19.
Visszavágók: 2023. április 25., 26.

Negyeddöntők:
1. mérkőzések:
2023. április 29., 30.
Visszavágók: 2023. május 6., 7.

EHF FINAL4 Women, Budapest:
2023. június 3–4.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik