Női kézilabda El: óvás után román ellenfele lesz az Óvárnak

Vágólapra másolva!
2022.10.31. 15:27
null
Román ellenféllel találkozik majd a Mosonmagyaróvár (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A Gloria Buzau megóvta a CBF Málaga Costa del Sol elleni visszavágót a női kézilabda Európa-liga 2. selejtezőkörében. Az EHF ítélkező szerve (EHF Court of Handball) helyt adott a kérelemnek, a mérkőzést 10–0-val a románoknak ítélték, így ők váltak a párharc győzteseivé – következő ellenfelük a Mosonmagyaróvár lesz.

Az EHF közleménye szerint a szervezet bírói szerve 10–0-s megállapított eredménnyel ítélte oda a Málaga Costa del Sol–SCM Gloria Buzau mérkőzést a román csapatnak, amely így továbbjutott az női Európa-liga harmadik selejtezőkörébe.

Az óvás tárgya szerint a mérkőzés 43. percében a spanyol csapat 27-es számú játékosa, Isabelle Dos Santos Medeiros gólt szerzett. A lefújást követően az EHF delegátusa jelezte, hogy a játékos nem szerepelt a jegyzőkönyvben, pedig szerepelt azon a listán, amelyet a spanyol csapat leadott a technikai értekezleten.

Az EHF ítélete szerint azzal, hogy a spanyol csapat aláírta a jegyzőkönyvet, felelősségének tudatában elfogadta, hogy a játékos nem vesz részt a mérkőzésen.

A találkozón a spanyol csapat 30–24-re nyert, vagyis ötgólos különbséggel továbbjutott volna a 31–30-as román siker hozó első meccs után – így viszont 41–30-as összesítéssel a románok mentek tovább.

A Gloria Buzau következő ellenfele a selejtezőt a harmadik körben kezdő Mosonmagyaróvár, a mérkőzéseket december 3-án vagy 4-én, a visszavágót december 10-én vagy 11-én rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik