30% tudás, 70% érzelem – az „őrült”  kézikapus, aki az Eb-dobogón hagyta a cipőjét

VARGA ÁDÁMVARGA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 17:17
null
Az Eb-döntő legjobbjának választott Andreas Palicka az Európa-bajnoknak járó trófeával – jobbra az EHF elnöke, Michael Wiederer (Fotó: Török Attila)
Csapattársait tüzeli, az ellenfél játékosait demoralizálja az önkívületben védő, bravúrjai után ordító Andreas Palicka. A 35 éves svéd kapus – akinek édesapja még Csehszlovákiából költözött át a skandináv országba – az elmúlt két évben posztja legjobbjai közé emelkedett, s lett a lövők és a szélsők rémálma.


„Ilyen vagyok a pályán. Azt szoktam mondani, harminc százalékban kapus vagyok, hetven százalékban motivátor, ez vagyok én, ilyen a személyiségem” – jellemezte önmagát Andreas Palicka, a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság aranyérmét megnyerő svéd válogatott kapusa az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) honlapján. Hozzátette, nem csak akkor ordít, amikor véd, például akkor is kiabál, amikor elkezdődik a meccs: „Nagyon jó néha csak úgy üvölteni...” Válogatottbeli csapattársa, Jonathan Carlsbogaard is úgy véli, hogy bizony nagyon motiváló tud lenni, ha Palicka elkapja a fonalat: „Nyilvánvaló, nagyon érzelmes játékos, egyszerűen nem lehet őt kihagyni a csapatból.”

NÉVJEGY: ANDREAS PALICKA
Született: 1986. július 10., Lund
Állampolgársága: svéd
Sportága: kézilabda
Posztja: kapus
Válogatottsága/góljai: 137/15
Klubjai: Redbergslids IK (2002–2008), THW Kiel (2008–2015), Aalborg Handbold (2015–2016), Rhein-Neckar Löwen (2016–2021), Redbergslids IK (2021–2022) Paris Saint-Germain (2022 nyarától)
Kiemelkedő eredményei: Európa-bajnok (2022), Eb-2. (2018), vb-2. (2021), 2x BL-győztes (2010, 2012), 7x német bajnok (2009, 2010, 2012, 2013, 2014, 2015, 2017), svéd bajnok (2003), 5x Német Kupa-győztes (2009, 2011, 2012, 2013, 2018), 6x német Szuperkupa-győztes (2009, 2012, 2013, 2015, 2017, 2018), a vb All Star-csapatának tagja (2021), az év svéd kézilabdázója (2020)

A 2022-es Európa-bajnokságon pedig igazán volt miért üvöltenie a rutinos kapusnak, akit már 22 éves korában felfedezett a német rekordbajnok THW Kiel. A klubbal ugyan nyert hat bajnoki címet és két Bajnokok Ligája-trófeát, de a francia Thierry Omeyer árnyékában csak második számú kapuvédő volt. A 2013 és 2015 közötti időszakban számított első számúnak, vagy legalábbis egyenlőnek a „zebráknál”. A Kieltől 2015-ben távozott, egy évre Dániába, az Aalborghoz igazolt, majd visszatért a Bundesligába, hogy begyűjtsön egy bajnoki címet a Rhein-Neckar Löwennel is – már abszolút kulcsemberként. A mannheimi egyesülettel nem sokkal a kontinenstorna előtt, tavaly decemberben bontott szerződést – az idény végén egyébként is távozott volna, hiszen két évre aláírt a francia Paris Saint-Germainhez, amelyben a magyar válogatott Máthé Dominik csapattársa lesz –, hogy hazatérjen az akkor még sereghajtó pozícióban álló svéd Redbergslidshez, amelyben 16 éves korában elkezdődött a karrierje, előbb a klub utánpótlásában, majd a felnőttek között.

„Sokat köszönhetek a Löwennek, pályafutásom legszebb éveit töltöttem a klubnál. Nehéz szívvel búcsúzom el a vártnál korábban, de a döntésemnek nyomós oka van” – mondta Palicka. A klubváltásról pedig utólag már elmondhatjuk, jó döntés volt, hiszen „Palle” remek formában kezdte a magyar-szlovák közös rendezésű Eb-t. A középdöntő utolsó, norvégok elleni, kulcsfontosságú mérkőzése előtt azonban kiderült, pozitív lett a koronavírustesztje. Svédország nagyszerű fordítás után, nélküle is bejutott az elődöntőbe, amelyben Palicka már védhetett, és szárnyalt a franciák ellen, rengeteg bravúrja mellett 3 gólt (!) is szerzett – ez korábban még egy kapusnak sem sikerült Európa-bajnokságon –, a végén pedig hárította Ludovic Fabregas ziccerét.

„Az első félidőnek az az időszaka, amelyben a gólokat lőttem, hihetetlen volt. Nem gyakran fordul elő, hogy egy kapus egy meccsen három gólt is szerez. De ez ma az én napom volt ebből a szempontból is, ahogyan szerencsém volt akkor is, amikor megfogtam az egyensúlyát elveszítő Fabregas lövését az utolsó másodpercben” – ecsetelte a meccs után az NSO Tv-nek.

Az Eb-elődöntő utolsó mozzanata: védi a francia Ludovic Fabregas ziccerét (Fotó: Török Attila)
Az Eb-elődöntő utolsó mozzanata: védi a francia Ludovic Fabregas ziccerét (Fotó: Török Attila)


Az Eb-döntőben is remekelt – egyszer talált be, a tornán pedig öt lövéséből négy lett gól –, s őt választották meg a spanyolok ellen 27–26-ra megnyert mérkőzés legjobbjának. Az éremátadást követően viszont ritkán látható gesztust tett: otthagyta a cipőjét a dobogón. Tette kísértetiesen hasonlított egy másik svéd klasszis, Per Carlén cselekedetére, aki az 1996-os olimpia döntője után így jelezte: búcsút int a címeres meznek.

A budapesti finálé után természetesen záporoztak a kérdések Palickára, vajon ez volt-e az utolsó meccse a nemzeti csapatban. „Mint tudják, a tornák után sohasem nyilatkozom a folytatásról. Minden érintett iránti tiszteletből a családtagjaimmal együtt hozom meg a döntést, így ők hallják először” – mondta a kapus, ugyanakkor sejtelmesen hozzátette, szándékosan hagyta ott a cipőjét, s ez szimbolikus jelentőségű volt.

A KISFIA SZERINT LANDIN A LEGJOBB KAPUS
A kontinenstorna után a göteborgi repülőtéren landoló svéd válogatott tagjait családtagjaik is várták – Andreas Palicka kisfiát pedig a helyi STV riportere faggatta.
„Ő a világ legjobb kapusa, vagyis majdnem a legjobb. Landin jobb” – mondta Aston Palicka.
A videofelvétel eljutott Niklas Landinhoz, aki dedikált mezt küldött Astonnak.
Palicka gyermeke alaposan rácsodálkozott az aranyéremre is.
„Láttad, hogy apa arannyal tért haza?” – kérdezte tőle a riporter.
„Furcsa is, mert eddig mindig ezüsttel vagy bronzzal jött haza” – mondta Aston, akinek édesapja ezt követően megmutatta: a mostani bizony arany!


A tavaly nyári tokiói olimpia után szintén felvetődött, hogy visszavonul. Ez volt egyébként az első ötkarikás játékok, amelyen Palicka pályára lépett, a viadal előtt azt nyilatkozta, ennél jobban még semmit sem akart, s hosszú karrierje során nem érzett még ilyen szorongással vegyes örömöt. Svédország a negyeddöntőben esett ki Japánban, éppen a januári kontinenstorna döntőjében legyőzött spanyolok ellen. Ő pedig nehezen tette túl magát ezen, két hónappal később erősítette meg, hogy folytatja.

„Rendkívüli motivációt kaptam a PSG-vel aláírt szerződéssel. Valójában csak harmincöt éves vagyok, úgy érzem, még többet adhatok. Amíg a válogatottban számítanak rám, addig rendelkezésre állok, ha a szervezetem is azt mondja, még bírja” – nyilatkozta 2021 szeptemberében.

Azt nehéz lenne vitatni, hogy a csúcson hagyná abba, 20 év után Eb-aranyhoz segítve hazáját. Igaz, jövőre Svédország lesz a világbajnokság egyik házigazdája, emiatt lehet, még átgondolja a folytatást Palicka, aki a legutóbbi világbajnokságon bekerült a torna All Star-csapatába. Ezen a világbajnokságon egyébként megsérült az elődöntőben, ennek ellenére vállalta a döntőt.

Az Eb-döntőben is remekelt, őt választották meg a spanyolok ellen 27–26-ra megnyert mérkőzés legjobbjának 
(Fotó: Török Attila)
Az Eb-döntőben is remekelt, őt választották meg a spanyolok ellen 27–26-ra megnyert mérkőzés legjobbjának (Fotó: Török Attila)


„A saját testemről én döntök, és a világbajnoki finálét semmilyen okból sem akartam kihagyni, különösen nem egy sz...r sérülés miatt. Ha tudom, hogy ez lesz a karrierem utolsó meccse, akkor is pályára léptem volna. Ez van, ilyen az élet”
– mondta a dánok ellen elveszített finálé után.

Ez a küzdeni akarás mindig is jellemző volt a svéd klasszisra, 2015 áprilisában az orvosok nem javasolták neki – combizomszakadást szenvedett márciusban –, hogy védjen a Szeged elleni BL-negyeddöntő visszavágóján. Őt azonban nem lehetett visszatartani, ugyan még két hétre lett volna szüksége a teljes felépüléshez, a gólvonalra állt, s csapata egyik legjobbja volt – a Kiel pedig nyolcgólos győzelmet aratott az idegenbeli kétgólos vereség után.

Harcias hozzáállása, s rendkívül érzelmes személyisége emelte a legjobb kapusok közé a kieli „örök második” szerepkörből, s nem túlzás azt állítani: olyan, mint a jó bor, minél idősebb, annál jobb. A PSG-szurkolók tehát bizakodhatnak, hogy a legutóbbi két nagy válogatott tornán látott „Palle” hozzásegíti őket a klub első BL-győzelméhez a következő évadban. A svéd drukkerek pedig reménykedhetnek abban, csak ráhúz még egy-két évet címeres mezben, a dobogón hagyott cipői ellenére...


A KAPUBAN: ANDREAS PALICKA

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 12-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik