Férfi kézi NB I: a NEKA a Dabast, a Tatabánya a Budakalászt verte

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.01. 19:44
null
Zdolik Bence volt a Tatabánya legeredményesebb játékosa a Budakalász ellen (Fotó: Dömötör Csaba, NS Archív)
A NEKA ugyan már hat góllal is vezetett, végül egygólos, 24–23-as sikert ért el a Dabas ellen a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján. A szintén hazai pályán játszó Grundfos Tatabánya eközben 23–19-re verte a Budakalászt. 

 

A Dabas vendégjátéka kifejezetten izgalmas végjátékot hozott a NEKA ellen, annak ellenére is, hogy 48 percnyi kézilabdát követően hat góllal, 22–16-ra vezettek az akadémisták. Az utolsó hat percben viszont egyetlen gólt sem tudtak szerezni a balatonbogláriak, míg a Dabas elkezdte ledolgozni a hátrányát: 40 másodperc volt hátra a meccsből, amikor egyetlen gólra zárkózott fel a vendégcsapat. A NEKA végül egy időkérést követően kihúzta a hátralévő másodperceket, de így sem lehetett nyugodt a hazaiak egyetlen játékosa sem...

A legeredményesebb játékos Papp Tamás lett, hét kísérletből hat gólig jutott a Dabas kapusaival szemben. (24–23)

A Tatabánya legnagyobb előnye ugyan öt gól volt csupán a Budakalásszal szemben (a 49. percben Győri Mátyás találatával húzott el 19–14-re), ám a Bányász így is jóval magabiztosabb sikert ért el összességében. Az utolsó bő tíz percben a Budakalász három gólnál közelebb egyszer sem tudott kerülni vendéglátójához.

Utóbbi mérkőzésen a tatabányai Zdolik Bence szerezte a legtöbb találatot, nyolcszor volt eredményes, míg a vendégek legjobbja, Schmid Péter öt gólig jutott. (23–19)

KÉZILABDA

NB I, FÉRFIAK
NEKA–DABASI KC VSE 24–23
(14–10)
Balatonboglár, 250      néző.      V:      Felhő, Öcsi
NEKA:      PALASICS – Kiss A.      1,      DELY      3,      Kovács G.      2,      PAPP T.      6,      BENDICSEK      4,      Krakovszki B.      1. Csere:      Takács Á. (kapus), TEMESVÁRI      2,      Simotics, Mikita B.      1,      DRASKOVICS      3,      Krakovszki Zs., Sisa      1. Edző:      Sótonyi László
DABAS:      Holló – Ács, Fekete B.      5,      Koller, Szöllősi Sz.      4,      Török      4 (2),      Laurinyecz      2. Csere:      Pallag (kapus), Garajszki, Tarabochia      5 (1),      Váczi M.      3,      Katona.      Edző:      Tomori Győző
Az eredmény alakulása. 6. perc:      4–2.      9. p.:      4–3.      16. p.:      9–3.      21. p.:      11–7.      24. p.:      13–7.      34. p.:      16–11.      38. p.:      16–14.      47. p.:      21–15.      49. p.:      22–16.      54. p.:      24–20.
Kiállítások:      8, ill. 6 perc.      
Hétméteresek:      –, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László:     
– Mindkét csapatot dicséret illeti, mert nagyon izgalmas mérkőzést vívtunk. Magunknak köszönhetjük, hogy nehéz helyzetbe kerültünk a hajrában, bár akkor már a fizikai erőfölény érezhető volt, szerencsére mindig akadt játékos, aki átsegített bennünket a holtponton. Örülök a győzelemnek, de tanulnunk kell ebből az összecsapásból is.
Tomori Győző:      – A találkozó első harmadában a hazaiak remekül kihasználták a hibáinkat, a védekezésünk köszönőviszonyban sem volt a korábbiakkal. A folytatásban stabilabbá váltunk hátul, a maradék negyven percben nem engedtük el még jobban az ellenfelet. Az utolsó tíz percben visszajöttünk a meccsbe, ha van egy kis szerencsénk, akkor egy pontot el tudtunk volna vinni.

 

GRUNDFOS TATABÁNYA KC–BUDAKALÁSZ KZRT 23–19 (12–10)
Tatabánya, 500     néző.      V:     Hargitai G., Markó G.
TATABÁNYA:      BARTUCZ – Hornyák B.      2,      Ancsin G.      2,      GYŐRI M.      3,      Stojnic      2,      ZDOLIK      8,      Molnár B.      Csere:      Fotache, Usal      1,      Balogh Zs.      2 (1),      Sunajko S.      3 (2),      Bálint, Bodnár Á.      Edző:      Vladan Matics.
BUDAKALÁSZ:      VÁCZI D. – Varjú      1,      SCHMID      5,      Dávid, Mihalin, Juric-Grgic      3 (1),      Holpert      2. Csere:      Gjorgjeszki (kapus), I. Perisics      3,      Fórizs      2,      Sinkovits      2,      Tyiskov, Maracskó      1,      Kovács D.      Edző:      Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 5. perc:      1–1.      9. p.:      4–2.      13. p.:      5–5.      22. p.:      10–8.      34. p.:      14–10.      47. p.:      18–13.      53. p.:      20–17.      58. p.:      21–18.     
Kiállítások:   
   10, ill. 8 perc.
Hétméteresek:     
6/3, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics:     
– Az eredmény azt mutatja, hogy Csoknyai kollégám immár két éve remek munkát végez a Budakalásznál. Keményen kellett küzdenünk, persze bőven adódtak nehézségeink, ám Bartucz kiválóan védett, neki is köszönhető a győzelem.
Csoknyai István:      – Hatvan percig nagy küzdelemre kényszerítettük a Tatabányát. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk kiemelkedő volt. Támadásban már voltak gondjaink, különösen, hogy Bartucz őrületbe kergette a lövőinket. Végül a kevesebbet hibázó együttes megérdemelten nyert.

 


AZ ÁLLÁS
1. Szeged 5 5 193–114 +79 10
2. Veszprém 3 3 103–72 +31 6
3. Balatonfüred 3 2 1 81–70 +11 5
4. Gyöngyös 3 2 1 80–71 +9 4
5. Veszprémi KKFT 3 2 1 91–87 +4 4
6. Tatabánya 4 2 2 105–116 –11 4
7. NEKA 4 2 2 102–117 –15 4
8. Budakalász 5 1 2 2 118–135 –17 4
9. Dabas 4 1 1 2 94–94 0 3
10. FTC 3 1 2 81–80 +1 2
11. Komló 3 1 2 83–97 –14 2
12. Csurgó 3 1 2 68–91 –23 2
13. Eger 3 3 72–84 –12 0
14. Kecskemét 4 4 87–130 –43 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik