Kézilabda: Kindl Gabriella a magyar másodosztályban

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.14. 21:04
Hazaköltözött Montenegróból, és ismét a magyar kézilabdasportban tevékenykedik Kindl Gabriella, aki játékosként Európa-bajnok, illetve világ- és Európa-bajnoki bronzérmes is volt.    

A másodosztályt jelentő NB I/B-ben szereplő Mohácsi TE honlapján hétfőn jelentették be, hogy Markoc –lánykori nevén Kindl– Gabriella visszatér szülővárosába, januártól ő irányítja a felnőttcsapatot, és az utánpótlás szakmai igazgatójaként is tevékenykedik majd.

A 41 éves Markoc Gabriella a Győri ETO KC, a Dunaferr SE, a szlovén Krim Ljubljana, majd a montenegrói Buducsnoszt Podgorica játékosa volt. Mindhárom országban megnyerte a bajnokságot és a kupát, 2010-ben KEK-győzelmet ünnepelhetett, az EHF-kupában pedig háromszor is döntőt játszhatott.

A balátlövő a magyar válogatottban 2000 és 2005 között 86 mérkőzésen 91 gólt dobott, tagja volt a 2000-ben Európa-bajnoki arany-, 2004-ben Európa-bajnoki bronz-, 2005-ben pedig világbajnoki bronzérmet nyerő együttesnek, majd 2009 és 2011 között a montenegrói válogatottban játszott.

A Buducsnoszt Podgoricánál utánpótlásedzőként számos sikert ért el.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik