Női kézi EHF-kupa: az Érd simán elintézte a német éllovast

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.15. 17:35
null
A szünet után hengerelt az Érd (Fotó: Földi D. Attila)
A női kézilabda EHF-kupa C-csoportjának második fordulójában az Érd hazai pályán 35–27-re legyőzte a német bajnokságot hibátlan teljesítménnyel vezető Bietigheim együttesét. A magyar csapatban a szerb Katarina Krpezs-Slezák tizenegy, Klivinyi Kinga pedig nyolc gólig jutott.

 

Gyors gólváltásokkal indult a mérkőzés, az első három percben hat gól született (3–3). Ezt követően azonban az Érd átvette a játék irányítását, és nem utolsósorban a vezetést is, majd fokozatosan elkezdte növelni előnyét. A magyar csapat a 12. percre már ötgólos különbséget alakított ki (10–5), amely a 26. percig nem is csökkent (16–11).

Az első félidő hajrája azonban a Győr korábbi játékosát, Susann Müllert is soraiban tudó németeknek sikerült jobban, akik majdnem teljesen ledolgozták a hátrányukat (17–16).

A szünet után az Érd ismét a legszebb arcát mutatta, Klivinyi Kinga és a szerb Katarina Krpezs-Slezák is szenzációsan játszott, így a 42. percben hat góllal már megint a hazaiak vezettek (25–19).

A Bietigheimnak nem volt válasza, az Érd innentől kezdve már végig kézben tartotta a meccset. Szabó Edina az egyik időkérés során a „No hülyeség” jeligével kérte meg játékosait, hogy játsszanak fegyelmezetten, akik be is tartották az utasítást, és fölényes győzelmet arattak.

A német bajnokságot tíz forduló után hibátlan teljesítménnyel vezető németeknél Müller hat gólt dobott – árnyalja a képet, hogy 18 lövésből –, míg érdi oldalon Klivinyi és Krpezs-Slezák ketten együtt 19 gólt termelt.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
2. FORDULÓ, C-CSOPORT
ÉRD–SG BBM BIETIGHEIM (német) 35–27 (17–16)
Érd, 2000
néző. Vezette: Duplij, Kaverina (ukránok)
ÉRD: JANURIK – KRPEZS 11 (5), M. GONZÁLEZ 5, A. Bulatovics 1, KISFALUDY 6, KLIVINYI 8, Fekete B. 2. Csere: Gridnyeva (kapus), Signaté 2, Szabó L., Barján, Gulyás, Araújo. Edző: Szabó Edina
BIETIGHEIM: Wester – Malestein 3, S. Müller 6, VISSER 5 (1), Schulze 3, Wörz 2, Woller 2. Csere: Salamakha (kapus), Nadziniavicius 2, Biltoft 3, Hundahl 1. Edző: Martin Albertsen
Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–3. 12. p.: 10–5. 21. p.: 15–8. 27. p.: 16–11. 34. p.: 20–16. 42. p.: 25–19. 54. p.: 31–23
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Sportszerű, jó kézilabda-mérkőzés volt. Nagy intenzitású meccs volt, hiszen elmentünk, majd visszajött az ellenfél. Örülök neki, hogy jól alakult a második félidő, amelyben sokkal stabilabban játszott a csapatunk, és ennek volt köszönhető, hogy végül is ilyen nagy különbséggel nyertünk.
Martin Albertsen:
– Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, hiszen az Érd hazai pályán nem kapott ki az idényben. Gratulálok az Érdnek, pontosan tudta, mit akar, hogyan szerezheti meg a két pontot. Nem vagyok csalódott, hiszen a lányok küzdöttek, ahogyan tudtak, de sok dolog nem működött. A legtöbb csapatot legyőzzük huszonhét szerzett góllal, de most nem sikerült nyernünk.

A csoport másik mérkőzésén
Byasen (norvég)–Rosztov (orosz) 29–24 (18–13)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Érd 2 1 1 59–54 5 2
2. Byasen 2 1 1 62–63 –1 2
3. Bietigheim 2 1 1 66–68 –2 2
4. Rosztov 2 1 1 51–53 –2 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik