Férfi kézi: Rutenka nem vonul vissza, Saric csapattársa lett

Vágólapra másolva!
2016.12.21. 18:08
Féléves pihenő után folytatja pályafutását Sziarhej Rutenka. A 35 éves fehérorosz balátlövő a szezon végéig írt alá a katari al-Kijada kézilabdacsapatához.

Sziarhej Rutenka 2015-ben távozott a szintén katari Lekvijától, és az előző szezont a hazájában, az SZKA Minszkben fejezte be, azóta nem volt klubja.

Az al-Kijadának nem ő az egyetlen világklasszisa, hiszen Rutenka korábbi barcelonai csapattársa, a katari válogatott kapus Danijel Saric szintén a klubot erősíti. Új edzőjét, a szlovén Boris Denicet szintén jól ismeri, hiszen a Velenjénél, a Celjénél és a szlovén válogatottban is dolgozott vele.

Rutenka az utóbbi években már újra a fehérorosz válogatottban játszott, ám a jövő januári franciaországi világbajnokságon nem láthatjuk a pályán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik