Női kézi: majdnem egálra hozott egy félidőt a londoni magyar csapat Szkopjéban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.14. 20:32
Kettős vereséggel búcsúzott a Challenge-kupától a magyar játékosokból álló London Angels női kézilabdacsapata. Az „angyalok" a Vardar Szkopje juniorcsapatával játszott visszavágón 35–17-re maradtak alul, de majdnem sikerült egálra hozniuk a második félidőt.

„A mai mérkőzésen kicsit fáradtan kezdtünk, a lányokon látszott, hogy még bennük van a tegnapi mérkőzés. Kicsit idegesek is voltunk, az ellenfelünk nagyon keményen védekezett, a bírok ezt nem mindig torolták meg, és ezért sajnos rögtön az elején a Vardar elment hét-nyolc góllal. A második félidőben sokat javult a játékunk, átestünk a holtponton, és egy bravúros egál közeli, 11–13-s félidőt tudtunk produkálni. Összességében a két meccs alapján azt gondolom, hogy a lehetőségeinkhez mérten helytálltunk, és az angol csapatok közül a legkisebb gólkülönbséggel sikerült abszolválnunk a két mérkőzést. Jó tapasztalat volt a csapatnak, ebből a jövőben tudunk profitálni, reméljük jövőre újra lehetőségünk lesz megmutatni magunkat, és még jobban tudunk majd szerepelni" – mondta Szántó Andrea, a csapat vezetőedzője a mérkőzés után.Szántó Andrea, a csapat vezetőedzője a mérkőzés után.

„Gratulálok a lányoknak! Remek nemzetközi tapasztalatot szereztek, és tisztesen helytálltak egy olyan csapat ellen, amelynek utánpótlása is nagyon erős. Egy Vardar ellen ilyen eredményt elérni nagyon jó teljesítmény" – értékelt Kondor Gábor klubelnök.

NŐI KÉZILABDA CHALLENGE-KUPA
3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT), VISSZAVÁGÓ
London Angels HC (brit)–HC Vardar junior (macedón) 17–35 (6–22)
Ld:
Nagy B. 6, Hogya 5, ill. Todorovszka 6
Továbbjutott: a Vardar junior, 62–31-es gólkülönbséggel

A London Angels csapata
A London Angels csapata

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik