Férfi kézi: Alilovic jobban van, a jövő héten már védene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 10:38
Jobban van Mirko Alilovic, az MVM Veszprém horvát kapusa, akinek szerdán krónikuskimerültség-szindróma tünetei miatt el kellett hagynia a horvát válogatott edzőtáborát, és egy zágrábi kórházban kellett kivizsgálni. A kapus a jövő héten már védene a Veszprémben.

„Hétfőn csatlakoztam a horvát válogatotthoz Umagban, kedden pedig már két edzésen vettem részt – idézte Alilovicot a Veszprém honlapja. – Szerda reggel volt egy vérvételünk, amelyet követően, amikor felértem a szobámba, elkezdtem rosszul érezni magam, szédültem és legyengült voltam. A reggeli után tovább romlott az állapotom, még jobban szédültem és verejtékeztem. A válogatott orvosa a lehető legalaposabb kivizsgálás érdekében a zágrábi kórházba vitetett. Itt az elmúlt nap folyamán több vizsgálaton is részt vettem.”

„Ma reggel közölték velem az orvosok, hogy mindent rendben találtak, az eredményeim megfelelőek, a rosszullétemet pedig vélhetően átmeneti kimerültség okozta. Most már teljesen jól érzem magam, így szerencsére a délelőtt folyamán el is hagyhatom a kórházat. A válogatotthoz nem kell visszatérnem, szabadságot kaptam a szövetségi kapitánytól. Nemsokára egyeztetek Xavi Sabaté mesterrel is, hogy mikor csatlakozzak a Veszprém keretéhez. Úgy érzem, hogy a jövő heti játékomat nem fenyegeti veszély” – bizakodott Alilovic.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik