U19-es női kézi Eb: a végére kicsit szétestünk a svédek ellen

Vágólapra másolva!
2015.07.23. 16:22
Vereséggel kezdte a spanyolországi U19-es női kézilabda Európa-bajnokságot a magyar válogatott. A C-csoportban megrendezett találkozó hajrájában húztak el jobban az U17-es Európa-bajnok svédek, akik a félidei háromgólos vezetésüket megduplázva 24–18-ra nyertek.

„Nem szoktam panaszkodni, de az nyilván nem segítette a meccsre hangolódást, hogy ma érkeztünk meg. Hajnal fél háromkor még a szobájukat keresték a lányok... Alig aludtak valamit, ráadásul nincs légkondicionálás, volt vagy negyven fok a teremben. Nem fogom ezekre a vereséget, hiszen ki tudja, nem hasonló lett volna-e a végeredmény, ha minden rendben van. Nem ért minket meglepetés, erős csapat a svéd. A gyenge átlövőjáték miatt buktunk el. A védekezést közepesnek mondanám, a kapusteljesítmény jó volt, de egy átlövésgóllal nem lehet nyerni. Előzetesen arra gondoltam, hogy a svédeket kellene meglepni, mert a román jóval erősebb csapat. Persze, holnap nekimegyünk a világbajnoknak, de nehéz dolgunk lesz” – értékelte a mérkőzést ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző. ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző.

A folytatásban a korosztályos világbajnok románokkal és a franciákkal találkozik ifj. Kiss Szilárd együttese.

U19-ES NŐI KÉZILABDA EB
C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Svédország–Magyarország 24–18 (13–10)
Svédország:
Mouratidou, Börjesson (kapusok), Arifi 2, Bardis 1, Blomstrand 2, Fiedorowicz 3, Hvenfelt 1, Johansson, Kjällhage 5, Krönell, Lindqvist 1, Mellegard 4, Olofsson 1, Olsson, Rask 2, Sarenbrant 2. Szövetségi edző: Ola Mansson.
Magyarország: Gercsó, Mistina (kapusok), Bouti 2, Csala, Diószegi 2, Élő 1, Faluvégi 1, Ferenczy 5, Gerháth 1, Hámori 3, Hársfalvi, Horváth, Kemény 1, Monori, Pásztor 2, Pintér. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd.
Kiállítások: 16, ill. 20 perc.
Hétméteresek:
7/3, ill. 7/5.
A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
Románia–Franciaország 24–31

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
Július 24., 17.00: Magyarország–Románia
Július 26., 15.00: Magyarország–Franciaország

A csoportok első két-két helyezettje a felső ági középdöntőben folytathatja a tornát az 1–8. helyért, a 3–4. helyezettek a 9–16. helyért játszhatnak a középdöntőben.

A MAGYAR NŐI JUNIORVÁLOGATOTT EB-KERETE
Kapusok:
GERCSÓ Nóra (Szent István SE), MISTINA Kitti (Mosonmagyaróvár), WÉNINGER Alexa (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: DIÓSZEGI Nikolett (EUbility Group Békéscsabai ENKSE), FALUVÉGI Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: CSALA Anita (Mosonmagyaróvár), ÉLŐ Beatrix (Mosonmagyaróvár), HÁMORI Konszuéla (Ipress Center Vác)
Irányítók: BOUTI Fruzsina (Győri Audi ETO), FERENCZY Fruzsina (Dunaújvárosi KKA)
Beállók: LINDER Luca (Győri Audi ETO), PÁSZTOR Noémi (Nemzeti Kézilabda Akadémia), PINTÉR Zsanett (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: GERHÁTH Fanni (Mosonmagyaróvár), HORVÁTH Petra (Győri Audi ETO), KEMÉNY Dóra (Dunaújvárosi KKA), MONORI Orsolya (FTC-Rail Cargo Hungaria),
Balszélső: HÁRSFALVI Júlia (Mosonmagyaróvár)

Szövetségi edző: ifj. KISS Szilárd
Edző: PAPP György
Technikai vezető: BARTALOS Béla
Orvos: dr. SIMON Ádám
Masszőr: CSEH Ferenc

A svédek hattal nyertek (Fotó: Twitter)
A svédek hattal nyertek (Fotó: Twitter)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik