Női kézi BL: Nélkülünk „hamis” lenne a final four - Kelecsényi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.10. 12:59
null
A győriek ígérik, a csapat hozzáállásán nem fog múlni (Fotó: Korponai Tamás)
Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke szerint a Vardar Szkopje elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő szombati visszavágója (16.30, tv: DIGI Sport1, élőben az NSO-n) lesz az aréna igazi avatója. A sportvezető elmondta, nélkülük „hamis” lenne a budapesti final four.

„Meglepett az eredmény és a mutatott játék is Szkopjéban. Az első mérkőzésen a koncentrációval volt a gond, mi adtuk a helyzeteket az ellenfél kezébe, amelyekből viszonylag könnyű gólokat tudtak lőni. Fejben nem voltunk teljesen rendben, de fölösleges már hátranézni" – mondta a DIGI Sport Reggeli start című műsorában Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke.

KÉRDÉSES MÜLLER JÁTÉKA

A csütörtöki edzésen nem volt ott a múlt szombati odavágó elején orrsérülést szenvedő, a második félidőben be sem álló Susann Müller.

„Akad néhány problémája, most még nem tudom megmondani, szombaton játszik-e, vagy sem" – mondta szűkszavúan német jobbátlövőjéről Ambros Martín vezetőedző.

A sportvezető továbbra is meg van róla győződve, hogy csapatként erősebb az ETO a Vardarnál, és reméli, ez ki fog jönni szombaton.

„Ezt a szezont már így kell elfogadni a hiányzókkal. Megpróbáltunk megoldást találni a változásokra idény közben, de nem volt könnyű a helyzetünk ˜– tette hozzá Kelecsényi, aki Susann Müllerrel kapcsolatban elmondta: – Nincs könnyű éve, sérülések, betegségek hátráltatták, s ez most is igaz rá. Az eddigi csapataiban általában rá épült a játék, Győrben viszont ez nincs így, nem egyszerű beilleszkednie. Szerintem ettől hullámzó a játéka, de nem bántuk meg, hogy átigazoltuk."

Ez lesz az Audi Aréna igazi avatója, az első olyan mérkőzés, amelynek nagy tétje van. Megalkuvást nem tűrően kell küzdenünk és hajtanunk, és kellenek a jó teljesítmények. Győrben hozzátartozik a csapathoz a félelmetes hangulat, tudjuk, hogy a szurkolók most is nagyon készülnek. Fontos lesz a mérkőzés eleje, de nem szabad kapkodnunk, a mai kézilabdában hat gólt nem lehetetlen ledolgozni. A lányok hozzáállásán biztosan nem fog múlni, szét fogják szedni az ellenfelet" – fogalmazott az ETO elnöke, aki szerint a játékosok sorsa nem fog múlni a visszavágón, hiszen a jövő évi keret kialakításán már túl vannak.

Nekem »hamis« lenne a budapesti final four a Győr nélkül, nyilvánvalóan nem volna az igazi. Azért is szeretnénk ott lenni, hogy tavalyhoz hasonlóan egy sikeres, telt házas négyes döntőt tudjunk rendezni. Szombaton persze nekünk csak a saját feladatunkkal kell foglalkoznunk, úgy kell lehoznunk a hatvan percet, hogy abban benne legyen a továbbjutás esélye."

NŐI KÉZILABDA BL
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Győri Audi ETO KC–Vardar Szkopje (macedón) szombat, 16.30 (Tv: DIGI Sport1)
Az első mérkőzésen: 18–24
Dinamo Volgograd (orosz)–HCM Baia Mare (román) szombat, 13.00
Az első mérkőzésen: 23–25
Larvik (norvég)–Thüringer HC (német) szombat, 18.30
Az első mérkőzésen: 29–26
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Viborg (dán) vasárnap, 17.00
Az első mérkőzésen: 28–22

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik