Kézi: nemrég Ilicsék taposták, most kalapács alá kerül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.05. 22:00
null
Fotó: eurohandball.com
Árverésre bocsátják azt a pályaborítást, amelyen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája eddigi négyes döntőit játszották az utóbbi öt évben.

A kölni Lanxess Arenában múlt vasárnap játszottak utoljára azon a borításon, amelyen az MKB-MVM Veszprém először szerepelt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében. Az Európai Kézilabda-szövetség marketingosztálya úgy döntött, árverésre bocsátja azt a műanyag réteget, amelyet csak a férfi BL eddigi öt négyes döntőjében használtak. Nemcsak erre lehet licitálni egy héten keresztül szombat este nyolc órától, hanem a múlt heti final four tárgyi emlékeire is, többek között a részt vevő csapatok (Flensburg, Kiel, Barcelona, Veszprém) zászlóira, a játékosok által aláírt pólókra és a finálé labdájára is.

Az eBayen meghirdetésre kerülő árverés részleteiről a www.ehfFINAL4.com oldalon közölnek majd részleteket szombaton. A befolyt összeget egy németországi rákellenes alapítványnak utalja tovább az EHF.

A pálya borítását a szövetség partnere, a Gerflor cég gyártotta, amely manapság több mint 30 ezer (9 millió forint) euróért készít egy kézilabdapályára való új szettet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik