Kézilabda: Putics Barna Franciaországba szerződött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.08. 17:45
null
Putics Barna a francia bajnokság 12. helyezettjénél folytatja karrierjét (Fotó: Török Attila)
Putics Barna a francia férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Tremblay-en-France-hoz szerződött. A válogatott balátlövő öt év után hagyja el a Bundesligát, amelyben legutóbb a Gummersbachot erősítette.

A 14 csapatos francia bajnokság 12. helyén álló, Párizs külvárosában működő klubnak Putics a harmadik új szerzeménye Jérémy Darras és Benjamin Bataille után.

A kispadon a Dragan Zovkót váltó David Christmann ül majd.

Putics, aki szívesen hazaszerződött volna, de a jelek szerint nem kapott megfelelő ajánlatot, 2016-igm, azaz két évre kötelezte el magát a Tremblay-en-France-hoz, amely 2008 és 2011 között élte eddigi aranykorát, egymás után kétszer is a harmadik helyen zárta az élvonal küzdelmeit, 2011-ben pedig KEK-döntős volt – éppen a Puticcsal felálló Gummersbachhal szemben maradt alul.

„Nagyon örülök, hogy kipróbálhatom magam a francia bajnokságban, ez új kaland számomra, új fejkezet az életemben és a karrieremben.Mindent megteszek, hogy a csapat fejlődjön, és elérje céljait" – idézte Puticsot a klub honlapja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik