Női kézi: Csoda kellene, hogy nyerjünk a Népligetben - Bulath

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 13:52
A Dunaújváros női kézilabdázói este a bajnoki elődöntő első mérkőzésén lépnek pályára a Ferencváros otthonában, és bár az alapszakaszban még le is győzték a Fradit (még ha Újvárosban is), a gólkirály Bulath Anita azt mondja, visszafogott várakozással néznek a találkozó elé.

„Mindent ugyanúgy csináltunk, mint más meccsek előtt, de talán még kevesebbet is készültünk a Fradiból, mint általában szoktunk – árulta el az alapszakaszban 151 gólt szerző Bulath Anita. – Inkább a saját játékunkat pontosítottuk, átvettünk, begyakoroltunk mindent, kijavítottuk a korábbi hibákat. Elvégre csak akkor lehet esélyünk, ha szinte tökéletesen játszunk, és még akkor is szükségünk lesz arra, hogy a Ferencváros kulcsemberei rossz napot fogjanak ki. Persze nem feltett kézzel megyünk ki a pályára, ám úgy vagyunk vele, ha sikerül meglepetést szereznünk, annál jobb, de ha nem, akkor is ott a visszavágó – hazai pályán azért mindig jobban megy nekünk."Bulath Anita. – Inkább a saját játékunkat pontosítottuk, átvettünk, begyakoroltunk mindent, kijavítottuk a korábbi hibákat. Elvégre csak akkor lehet esélyünk, ha szinte tökéletesen játszunk, és még akkor is szükségünk lesz arra, hogy a Ferencváros kulcsemberei rossz napot fogjanak ki. Persze nem feltett kézzel megyünk ki a pályára, ám úgy vagyunk vele, ha sikerül meglepetést szereznünk, annál jobb, de ha nem, akkor is ott a visszavágó – hazai pályán azért mindig jobban megy nekünk."

Pedig ha valaki tudja, hogyan lehet a Ferencvárost legyőzni a Népligetben, az éppen Bulath, elvégre három évvel ezelőtt tagja volt a Debrecennek, amely a bajnoki elődöntőben kétszer is nyerni tudott az FTC otthonában, másodjára éppenséggel hétméteresekkel kiharcolva a döntőbe jutást.

„Azért az más volt... – mosolyodott el Bulath Anita. – Most majdhogynem csoda kellene, hogy győzzünk a Népligetben, már csak azért is, mert nyilván a Fradi számára is nagyon fontos ez a mérkőzés, bizonyosan meg akarják mutatni, hogy mire képesek. De azért már megbeszéltük, mi a leosztás, ha hetesekre kerül a sor... Persze ez csupán vicc, azonban ettől még természetesen odatesszük magunkat. Már az alapszakasz harmadik helye is nagy siker ennek a csapatnak, innen már minden csak plusz. Próbálunk helytállni csütörtökön – meglátjuk, mire lesz elég."

Míg a dunaújvárosiak óvatos célpesszimizmussal várják az elődöntő első felvonását, a Fradinál, amely legutóbb március 16-án játszott tétmeccset, nem bíznák a véletlenre a továbbjutást.

„Hiányzik már nekünk is, hogy végre ismét meccset játsszunk, biztos vagyok benne, hogy nagyon felszívjuk magunkat csütörtökre – árulta el Szucsánszki Zita, az FTC csapatkapitánya. – Nem akarjuk megadni a Dunaújvárosnak a lehetőséget, hogy azt higgye, lehet keresnivalója és ugyanúgy meglephet minket, ahogyan az alapszakaszban. Voltak hullámvölgyeink, nehéz pillanataink ebben a szezonban, de azon leszünk, hogy szépen fejeződjön be, vagyis nem lehet kérdés, hogy döntőbe akarunk jutni, és ha úgy játszunk, ahogyan valójában tudunk, ennek sikerülnie is kell."

NŐI KÉZILABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

FTC-Rail Cargo Hungaria–Dunaújvárosi KKA, 18.30 (Tv: Sport Klub)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik