Női kézi: az argentinok ikszeltek a világbajnok brazilokkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.15. 00:33
Március 7. és 15. között Chilében rendezik a Dél-Amerikai Játékokat, ahol a női kézilabdatorna legutóbbi fordulójában Argentína 23–23-as döntetlent játszott Brazíliával.

A világbajnok brazil csapat a győri Eduarda Amorim, valamint Daniela Piedade és Mayssa Pessoa kivételével a legjobbjaival vesz részt a tornán, ahonnan az első három kvalifikálja magát a 2015-ös Pánamerikai Játékokra. Az öt ország (a két fent említett válogatotton kívül a házigazdák, valamint Paraguay és Uruguay vesz részt a tornán) körmérkőzést játszik egymással, a brazilok és az argentinok is két győzelemmel és egy döntetlennel állnak, gólkülönbségben azonban jobbak Nascimentóék.

A Hypót elhagyó jobbszélsőt egyébként a napokban felkérték, hogy legyen az augusztusi második ifjúsági olimpia kézilabdás arca.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik