Nagy László: Szeretnénk, ha nem maradna kérdés

Vágólapra másolva!
2014.03.23. 12:44
null
Nagy László (a labdával) reméli, nem marad kérdés a visszavágóra (Fotó: Czerkl Gábor)
A Wisla Plock otthonában játszik az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Nagy László, a magyar bajnok jobbátlövője reméli, hogy nem marad kérdés a visszavágóra. Az EHF-kupában a Pick Szeged a Nantes otthonában lép fel.

BL: A VESZPRÉM A PLOCK OTTHONÁBAN IS ESÉLYESKÉNT LÉP PÁLYÁRA

Másfél hetet készülhetett az MKB-MVM Veszprém a lengyel Wisla Plock elleni férfi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első, idegenbeli találkozójára. A vasárnapi összecsapás előtt legutóbb március 11-én léptek pályára Nagy Lászlóék: a Ceglédet verték meg a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

„Jól is jött a kis szusszanás, mert előtte eléggé sűrű volt a programunk, ráadásul a sérüléseinket is gyógyíttatni kellett – mondta a különgépes plocki túra előtt a klasszis jobbátlövő. – Ellenfelünk eddigi BL-eredményei mutatják, hogy saját közönsége előtt minden vetélytársát megizzasztja. A Dunkerque-et és a Portót oda-vissza megverte, a Kieltől pedig otthon csak eggyel kapott ki. Arra készülünk, hogy rettentően agresszív, magas védőfallal találjuk szembe magunkat, ráadásul a Plock kapusai is nemzetközi szintűek."

EKLEMOVICS: MINDEN TUDÁSUNKRA SZÜKSÉG LESZ
„Nálunk is a sérülések okoztak sok gondot, de szerencsére sokat javult a helyzet. Zbigniew Kwiatkowski a térdét, a spanyol Ángel Montoro a combizomhúzódását kezeltette, de ő csak a meccs előtt dönti el, hogy vállalja-e a játékot. Meggyógyult Marcin Lijewski, és az én vállpanaszaim is elmúltak, a legutóbbi bajnoki mérkőzésen már játszhattam. Hét veszprémi év után három esztendeje igazoltam Plockba, a veszprémi csapat felével még együtt játszottam, de a többieket is ismerem a válogatott meccseiről vagy az európai kupákból. Minden tudásunkra szükségünk lesz, hogy bravúrt érjünk el, de megpróbáljuk” – mondta a meccs kapcsán Eklemovics Nikola, a Plock irányítója.

Kiemelte Nagy László, hogy a plockiak két irányítója, Petar Nenadics és a volt veszprémi Eklemovics Nikola egyaránt igazi karmester, aki nem csupán társainak osztogat gólpasszokat, hanem maga is eredményes. Nem is beszélve az olyan világklasszisokról, mint Mariusz Jurkiewicz vagy Marcin Lijewski.

„A gyors szélsőkre különösen kell ügyelnünk – folytatta a csapatkapitány –, mert a szegediek egykori játékosa, Valentin Ghionea, valamint a szerb Ivan Nikcsevics és a horvát Vedran Zrnic fut, mint a nyúl. Ha eladjuk a labdát támadásban, és nem érünk vissza velük védekezésben, könnyű gólokat fogunk kapni. Pedig éppen hogy nekünk kell ilyeneket lőnünk."

A két kispadon régi ismerősök, Manolo Cadenas és Carlos Ortega ülnek, akiknek az eredményen túlmenően bizonyos fokig presztízskérdés is a Plock és a Veszprém összecsapása.

„Cadenas a spanyol válogatott szövetségi kapitánya is, nagyszerű szakember, ugyanakkor kétségtelen, hogy Plockban remek játékosokkal dolgozhat együtt – mondta Nagy László. – Nekünk persze a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, hogy minél jobb eredményt érjünk el már a nyolcaddöntő első meccsén. Szeretnénk, ha nem maradna kérdés a visszavágóra, hogy melyik gárda jut tovább."

A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

FÉRFI BL
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Aalborg (dán)–FC Barcelona (spanyol) 15.00
Metalurg Szkopje (macedón)–KIF Kolding (dán) 16.55
Wisla Plock (lengyel)–MKB-MVM VESZPRÉM 19.00 (Tv: Digi Sport 1)
Celje (szlovén)–Flensburg-Handewitt (német) 19.15
KORÁBBAN
Kielce (lengyel)–Rhein-Neckar Löwen (német) 32–28 (17–13)
Vardar Szkopje (macedón)–HSV Hamburg (német) 28–28 (14–16)
Velenje (szlovén)–PSG (francia) 30–28 (16–13)
Motor Zaporizzsja (ukrán)–THW Kiel (német) 28–31 (14–16)

EHF-KUPA: PONTOT KELL SZEREZNIE A PICKNEK

Már továbbjutóként lép pályára a Pick Szeged vasárnap Nantes-ban. Ellenfele a francia bajnokság egyik legerősebb együttese, amely a héten egy góllal nyert a francia bajnokságban vezető, a válogatott Nagy Kornéllal felálló Dunkerque otthonában.

„Eddig minden úgy alakult, ahogy elterveztük, csak az a kérdés, sikerül-e megelőznünk a Nantes-ot – mondta Ilyés Ferenc, a szegedi balátlövő. – A Kristianstad és az Eperjes már elméletileg sem juthat tovább. Szegeden tapasztaltuk, hogy a Nantes igen keményen, olykor a sportszerűség határait messze túllépve védekezik. Csak akkor lehet esélyünk ellene, ha végig stabilan, labdabiztosan támadunk, nem követünk el technikai hibákat, és kapusaink továbbra is csúcsformában védenek."

Carlos Pastor edző csapata fegyelmezett munkájának dicséretével kezdte, majd a Csurgó elleni MK-diadal értékének kiemelésével folytatta.

„Kellett a játékosok önbizalmának fokozásához a biztos, nagy különbségű szerdai győzelem az erős keretű Csurgóval szemben – mondta a spanyol tréner, aki egyúttal azt is hangoztatta, milyen fontos szerepe van a csapat felkészítésében Marko Krivokapics másodedzőnek. – A leindításokra kell összpontosítanunk mind támadásban, mind védekezésben, hiszen a Nantes-nak is ez a legveszélyesebb taktikai eleme."

A szegedieknél csak Roberto García Parrondo (vállsérülés) fog hiányozni, míg a franciáknál visszatér a lábsérüléséből felépülő spanyol Alberto Entrerríos, a gárda talán legjobbja.

FÉRFI EHF-KUPA (16-OS FŐTÁBLA)
C-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Nantes (francia)–Pick Szeged 17.00 (Tv: Digi Sport2)

 

AZ ÁLLÁS
M GY D V L–K Gk P
1. PICK SZEGED 4 4 122–110 +12 8
2. Nantes (francia) 4 3 1 116–101 +15 6
3. Kristianstad (svéd) 5 1 4 133–142 –9 2
4. Tatran Presov (szlovák) 5 1 4 151–169 –18 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik