Kézi: a Győr három meccsre „reaktiválta” a válogatott kapust

Vágólapra másolva!
2013.11.07. 18:15
A férfi kézilabda-bajnokságban szereplő ETO-SZESE Győr három mérkőzésre szerződtette a 2006-ban visszavonult, korábbi válogatott kapuvédőt, Gerháth Zoltánt. A klub hivatalos honlapja, az etokc.hu beszámolt róla, hogy a nemzeti csapatban nyolcszor szerepelt kapus – aki korábban évekig védett Győrben, továbbá megfordult a Tatabányában és a Szegedben is – a héten már együtt edzett a csapattal, és ha Magi Serra vezetőedző úgy látja, a Gyöngyös elleni pénteki meccsen akár játszhat is.

Mint korábban beszámoltunk róla, a győri klub egész novemberben nélkülözni kénytelen a nyáron szerződtetett Gregor Lorgert, a Celjével korábban Bajnokok Ligáját is nyerő 32 éves szlovén kapust, mert egy megállapodás értelmében az előző, katari klubjával részt kell vennie Dubaiban az Ázsia-kupa aktuális küzdelmeiben. A zöld-fehéreknek ugyanakkor így Somogyi Ádám maradt az egyetlen bevethető, felnőtt kapusa, amit érthetően kockázatosnak vélt a szakmai stáb.

„Úgy számolunk, hogy Gregor november huszonharmadikán, a PLER elleni mérkőzésen már újra köztünk lehet, így három bajnokira kerestünk beugrót Soma mellé. Próbáltuk házon belül megoldani a helyzetet, Magi Serra végül úgy döntött, hogy a veterán Gerháth Zolival egészül ki a csapatunk néhány találkozó erejéig” – mondta az etokc.hu-nak Décsi Gábor klubigazgató.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik