A Hypo otthonában tovább csiszolna játékán az ETO

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2013.11.10. 14:41
null
A két csapat győri mérkőzésén az ETO 19 gólos győzelmet aratott (Fotó: Szabó Miklós)
Kellemes problémával szembesülnek a Győr női kézilabdacsapatának szurkolói. A Bajnokok Ligája-címvédő hivatalos honlapján arról szavazhatnak, hogy kedvenceik hány gólt szereznek vasárnap este a Hypo elleni idegenbeli meccsen az A-csoport 5. fordulójában: 50 százalékuk szerint 25–30-at biztosan lő az ETO, 28 százaléknyian pedig úgy vélik, 30–35 gólig meg sem áll a Győr.

 


Persze nyugodtan bizakodhatnak a drukkerek, a négy forduló után már középdöntős együttes szerezte eddig a legtöbb gólt a sorozatban, ráadásul ha az osztrákok ellen pontot szerez, csoportelsőként várhatja a BL jövő évi folytatását.

Nemcsak ezzel a céllal lépnek azonban pályára Südstadtban Ambros Martín játékosai, hanem tovább kell javítaniuk játékukat is. A spanyol tréner ugyanis az erfurti, Thüringer HC elleni múlt heti BL-csata (29–22) és a hétközi, Váccal szembeni bajnoki (32–25) után sem volt elragadtatva a támadójáték hatékonyságától.

A játékosok is tisztában vannak azzal, hogy a hátralévő két csoportmeccs nem láblógatással telik majd, úgy látszik, az együtt töltött második szezon elejére teljes mértékig elsajátították a Martín-féle profizmust.

Ezt a legjobban Soós Viktória fogalmazta meg váci győzelmük után: „Valahogy átalakult a gondolkodásmódunk, mindig arra figyelünk, mit kell kijavítanunk.”

A Hypo elleni meccs irányvonalát pedig Kovacsics Anikó jelölte ki: „Nem most kell csúcsformában játszanunk – mondta az ETO irányítója. – Az utolsó két csoportmeccs, a Hypo és a Nagybánya elleni találkozó megfelelő alkalom lesz arra, hogy csiszoljunk a játékunkon.”

A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ

HCM Baia Mare (romániai)–Thüringer HC (német) 17.00
Hypo NÖ (osztrák)–GYŐRI AUDI ETO KC. 20.05 (Tv: Digi Sport1)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI ETO 4 4 136– 90 +46 8
2. Hypo NÖ (osztrák) 4 2 2 97–108 –11 4
3. Thüringer HC (német) 4 1 3 106–120 –14 2
4. Baia Mare (román) 4 1 3 94–115 –21 2
A győriek már biztosan továbbjutottak a csoportból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik