U19-es férfi kézi-vb: hétgólos siker Katar ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.19. 20:06
null
(Fotó: Magyar kézilabda-válogatott hivatalos Facebook oldala)
Négy nyeretlen meccs után győzött a házigazda U19-es magyar férfi kézilabda-válogatott a korosztályos világbajnokságon. Kovács Péter együttese Katar ellen nyert hét góllal, így a folytatásban a 9–12. helyért játszhat tovább, méghozzá a Franciaország–Románia párharc győztesével.

Kiegyenlített játékkal kezdődött a találkozó, de a mieinknek folyamatosan kapaszkodniuk kellett az előnyben lévő katariak után, akik már kettővel is megléptek (5–3). Támadójátékunk még magán hordozta az előző meccsek sajnálatos jegyeit – sok volt a hiba, kevés az átütőerő és a gól –, így hiába volt rendben a védekezés, azzal önmagában nem sokra mentünk. Tíz perc elteltével kapusunk, Holló Márk bravúrjai adtak olyan tartást és esélyt a magyar fiataloknak, hogy megváltoztassák a mérkőzés menetét. Sorra lőttük a könnyű gólokat – labdát szereztünk, de inkább kapusunk védett, majd indított –, akár kontrából, vagy éppen gyorsan befejezett akcióból, mielőtt a katari védelem visszarendeződött volna.

Katar tanácstalanná vált, lövői elbizonytalanodtak, edzőjük kikérte az idejét, de nem tudott változtatni a tényeken: 7–0-s etappal végre a saját kezünkbe vettük a sorsunkat. Rég volt ilyenre példa a vb-n: mi diktáltuk a feltételeket. A félidő végjátékában a nagy rohanásunkba sok hiba vegyült, míg védekezésben többször szabálytalankodtunk kiállítást érően. Olykor fölöslegesen vagy éppen túlságosan keményen. A katariak hosszú gólcsendet törtek meg, és még akár így is ikszre hozhatták volna az első felvonást, ha nem hagytak volna ki három büntetőt az első harminc percben (12–9).

A kiállítások erősen rányomták a bélyegét a második felvonás elejére, de legalább a játékvezetők következetesen küldték le mindkét fél szabálytalankodóit. A 40. perchez érve négyre nőtt az előnyünk (17–13), de továbbra is a Holló kapus által vezérelt védekezésünk volt az, amire igazából építhettünk. A játékrész közepén Nagy Szabolcs kapta el a fonalat, aki egyébként is az egyik legbiztosabb gólszállítónk, és ezúttal sem maradt adós a gólokkal. Bátran vállalkozott átlövésekre és betörésekre, ami eredménnyel is párosult. A záró tíz perchez érve héttel tudunk meglépni (22–15).

Közeledve a végéhez a szabálytalankodó katari kiállítása után sportszerűtlenül megtapsolta a bírókat, így plusz két percet kapott, ami az izgalom szempontjából végképp kivette az élét a hajrának. Katar nehezen viselte a vereséget, sorra kapták a kiállításokat – a bírói ítéletek alapján állíthatjuk: ez volt a vb legsportszerűtlenebb mérkőzése –, percekig négy az öt, vagy éppen hat ellen kellett játszaniuk. Mert azért mi is beszálltunk az adok-kapokba. A második félidő második felében Borbély Ádám is hozta a Holló formáját, kapusunk ziccerek sorát hárította (25–18).

Fiataljaink Venezuela és Gabon legyőzésével kezdtek a vb-n, de a csoportban azt követően ikszeltek Ausztriával, majd kikaptak Németországtól és Norvégiától is, így csak a negyedik helyen végeztek. Ezért sodorta az útjukba az élet a vb egyik favoritját a nyolcaddöntőben, a spanyolok tegnap nem is kegyelmeztek nekünk. A statisztikai mérlegünkön javítottunk valamelyest a mai győzelmünkkel, de európai válogatott elleni siker még tovább várat magára. Talán a következő meccsen az is összejön…

FÉRFI KÉZILABDA, U19-ES VILÁGBAJNOKSÁG
A 9–16. HELYÉRT

Katar–Magyarország 18–25 (9–12)
Legjobb dobók:
Bendevis 8, Abdalla 3, ill. Nagy Sz. 6, Bujdosó, Faluvégi, Stranigg 3-3
Ausztria–Fehéroroszország 24–27
Egyiptom–Brazília 33–39
Franciaország–Románia 26–29

TOVÁBBI MENETREND
A 9–12. HELYÉRT
Magyarország–Románia
Fehéroroszország–Brazília
A 13–16. HELYÉRT

Katar–Franciaország
Ausztria–Egyiptom

ELNÖK-KUPA (A 17–24. HELYÉRT)
A 17. HELYÉRT

Japán–Argentína 42–36
A 19. HELYÉRT
Tunézia–Venezuela 43–28
A 21. HELYÉRT
Angola–Dél-Korea 21–34
A 23. HELYÉRT
Chile–Gabon 23–24

TOVÁBBI MENETREND
NEGYEDDÖNTŐ

Svédország–Horvátország
Szlovénia–Németország
Norvégia–Dánia
Spanyolország–Szerbia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik