Junior férfi kézi-vb: újabb összeomlás a 2. félidőben

Vágólapra másolva!
2013.07.15. 22:36
A magyar válogatott hiába vezetett 16–11-re a szünetben, végül 25–21-re kikapott a házigazda bosnyákoktól a junior férfi kézilabda-világbajnokságon, a C-csoport 2. fordulójában. A mieink a vasárnapi első fordulóban Szlovéniától is úgy szenvedtek vereséget, hogy az első félidőt ötgólos előnnyel zárták.

Állítólag nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, a magyar csapatnak azonban sikerült ez a „bravúr". A mieink csakúgy, mint bemutatkozó mérkőzésükön Szlovénia ellen, ezúttal is ötgólos előnyre tettek szert az első félidőben, ám ismét vesztesen hagyták el a játékteret. Mostani szünet utáni „leolvadásuk" még látványosabb volt, a második játékrészben több mint 14 percig képtelenek voltak betalálni, ezalatt a bosnyákok 11–16-ról 20–16-ra fordítottak. A magyar válogatott kulcsemberének számító Zdolik Bence valószínűleg pályafutása legrosszabb meccsét játszotta, kilenc lövése közül ugyanis egyikből sem lett gól. bemutatkozó mérkőzésükön Szlovénia ellen, ezúttal is ötgólos előnyre tettek szert az első félidőben, ám ismét vesztesen hagyták el a játékteret. Mostani szünet utáni „leolvadásuk" még látványosabb volt, a második játékrészben több mint 14 percig képtelenek voltak betalálni, ezalatt a bosnyákok 11–16-ról 20–16-ra fordítottak. A magyar válogatott kulcsemberének számító Zdolik Bence valószínűleg pályafutása legrosszabb meccsét játszotta, kilenc lövése közül ugyanis egyikből sem lett gól.

A mieink az utolsó negyedórában sem találtak vissza első félidei formájukhoz, így második fellépésük után is pont nélkül állnak. Gyurka János együttese a keddi pihenő nap után a Kongói DK ellen folytatja szereplését. Minden csoportból az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

JUNIOR FÉRFI KÉZILABDA-VB, BOSZNIA-HERCEGOVINA
2. FORDULÓ
C-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 21–25 (16–11)
Szarajevó, 3000
néző. V: Erdogan, Özdeniz (törökök).
MAGYARORSZÁG: Váczi, Balogh (kapusok), Auth 5, Debreczeni 4, Gerdán, Győrfi, Koller, Kovacsics F., Lezák, Nagy D. 1, Németh B., Oláh T. 3, Pulay 1, Schneider 1 (1), Szöllősi Ba. 6, Zdolik. Szövetségi edző: Gyurka János.
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Cavar, Serdarevic (kapusok), Ajkunic, Bezbradica, Bubalo 2, Eres 2, Gradan 4, Halilkovic 4, Jankovic, Kasumovic, Malinovic 4, Memic, Milas 3, Milicevic 1, Peric 3, Zulfic 2. Szövetségi edző: Enid Tahirovic.
Kiállítások: 12, ill. 16 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/1.

Argentína–Szlovénia 17–31 (5–16)
Dél-Korea–Kongói DK 27–24 (15–12)

A-CSOPORT
Angola–Tunézia 23–26 (12–18)
Dánia–Franciaország 29–26 (15–13)
Szerbia–Oroszország 24–21 (10–10)

B-CSOPORT
Algéria–Svájc 24–33 (13–16)
Katar–Németország 22–27 (12–10)
Hollandia–Horvátország 23–29 (7–14)

D-CSOPORT
Egyiptom–Svédország 21–34 (8–16)
Chile–Spanyolország 21–38 (13–21)
Kuvait–Brazília 23–25 (10–13)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik