Férfi kézi: a harmadik kalapból várják az Eb-sorsolást a mieink

Vágólapra másolva!
2013.06.17. 11:16
null
Császárék a harmadik kalapból várják a dániai Eb sorsolását (Fotó: Korponai Tamás)<br />
A hétvégén véget értek a férfi kézilabdázók Európa-bajnoki selejtezői, az európai szövetség hétfőn közölte a dániai kontinensviadal sorsolása előtti kalapokat. Mocsai Lajos válogatottja a Herningben rendezendő pénteki procedúra előtt a harmadik kalapba került.

 

A mieink Macedónia, Fehéroroszország és Lengyelország mellé kerültek a harmadik kalapba, így ezeket a válogatottakat biztosan elkerülik. Az első kalapban a házigazda, címvédő és vb-ezüstérmes dánok mellé a vb-győztes spanyolok, a legutóbbi Eb-n ezüstérmes szerbek, illetve a vb-n és az Eb-n is harmadik helyen végző horvátok találhatók.

A sorsolás során a 4. kalaptól haladnak az 1. felé, és az már biztos, hogy a dánok az A jelű csoportban lesznek, és Herningben játsszák a meccseiket.

Az Európa-bajnokságnak Herning mellett Aarhus, Aalborg és Koppenhága ad otthont 2014. január 12. és 26. között, a finálé Herningben lesz. A sorsolást pénteken a Dánia–Lengyelország meccs előtt tartják 18.30 órától ugyancsak a döntő helyszínén.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (Dánia, 2014. január 12–26.)
A SORSOLÁS ELŐTTI KALAPOK

1. kalap: Dánia (házigazda és címvédő), Szerbia, Horvátország, Spanyolország
2. kalap: Csehország, Izland, Franciaország, Svédország
3. kalap: Macedónia, Fehéroroszország, MAGYARORSZÁG, Lengyelország
4. kalap: Norvégia, Ausztria, Montenegró, Oroszország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik