Csapatsportok: Veszprém-Tatabánya kéziben, Eger-Vasas pólóban - program

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.04. 09:31
A férfi kézilabda-bajnokságban kezdetét veszi az elődöntő, amelynek első mérkőzésén a Grundfos-Tatabánya a címvédő MKB Veszprém vendégeként lép pályára. A férfi pólósoknál szintén az elődöntő első összecsapását rendezik: a ZF-Eger a Teva-Vasast fogadja. A nőknél kéziben eldől a bronzérem sorsa, kosarasoknál pedig a kis-, majd a nagydöntővel a végkifejletéhez érkezik a közös magyar–szlovák bajnokság.

A papírforma sima veszprémi továbbjutást ígér a férfi kézilabda-bajnokság elődöntős párharcban, az erőviszonyokkal a főszereplők is tisztában vannak.

„A Magyar Kupát már megnyertük, a BL-ben pedig csak hajszállal maradtunk le a négyes döntőről – mondta Iváncsik Tamás, a veszprémiek jobb szélsője. – Az utóbbit rettentő nehezen dolgoztuk fel, és bevallom, nekem is napokig tartott, amíg visszazökkentem a rendes kerékvágásba. A bajnoki aranyérem különösen azért fontos, mert a következő évadban már nem két magyar csapat, hanem csak a bajnok indulhat a BL-ben. A Tatabánya ellen két meccsen szeretnénk kiharcolni a továbbjutást."

„A negyeddöntőben kettő nullával jutottunk túl az FTC-PLER-en, és a párharc után hatnapos pihenőt kaptunk – nyilatkozta Lele Ákos, a Tatabánya irányítója. – Ez nagyon jól jött, mert kipihentük és összeszedtük magunkat, majd elkezdtünk készülni az elődöntőre és – mivel realisták vagyunk – a bronzmeccsre. Persze szeretnénk kicsit kellemetlenkedni a Veszprémmel szemben, de ennél merészebb célunk nem lehet. Meglepne, ha a harmadik helyért nem a Csurgóval kellene csatáznunk."

A férfi vízilabda-bajnokság három nagy favoritja közül kettő, az Eger és a Vasas már az elődöntőben összeakadt egymással, így az egyiknek nemhogy az aranyérem, még a döntőbeli részvétel is elúszik. De melyiknek?

„Az ember nagyon sokszor a tradíciókra próbál alapozni – mondta Gerendás György, az egriek szakvezetője. – Éppen végiggondoltam, épp húsz éve edzősködöm, és rögtön az első évben a Vasassal elődöntőt játszottunk. Akkor kivertük őket, azóta viszont, ha az elődöntőben találkoztunk, nem nyertek a csapataim. Döntőben már igen, de elődöntőben nem."

„Ez nem kívánságműsor, én legalábbis úgy tudom – tekintette a rangadó elé Földi László, a Vasas trénere. – Aki jön, megpróbáljuk legyőzni. Egyelőre nem érzem, hogy más lenne, de térjünk vissza erre a kérdésre a meccs után. Most csak azt érzem, hogy van egy erős ellenfelünk, az otthonában kezdünk, és szeretnénk elhozni a pályaelőnyt."

Folytatódik a finn-svéd közös rendezésű jégkorong-világbajnokság, méghozzá teljes nagyüzemmel: a mezőny 16 csapatából 12-nek lesz fellépése. A napon a szlovákok a franciák, a csehek a fehéroroszok ellen igazolták a papírformát, a németek azonban pontot csentek a finnektől, a svájciak pedig elkapták a svédeket. Ma bemutatkozik a címvédő orosz válogatott, Svédország pedig Csehország ellen javíthat a nap rangadóján.

CSAPATSPORTOK – A SZOMBATI PROGRAM
KÉZILABDA
FÉRFI NB I
RÁJÁTSZÁS. ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS.

MKB Veszprém KC–Grundfos-Tatabánya KC 17.00 óra
A 7–11. HELYÉRT
Váci KSE–Ceglédi KKSE 18.00

NŐI NB I
A 3. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS

Érdi VSE–Váci NKSE–ÉTV 18.00

VÍZILABDA
FÉRFI OB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

ZF-Eger–Teva-Vasas 17.15
AZ 5–8. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Groupama-Honvéd–BVSC-Zugló, Kőér utca, 19.30

KOSÁRLABDA
KÖZÖS MAGYAR–SZLOVÁK NŐI BAJNOKSÁG
DÖNTŐ

Uniqa Euroleasing Sopron–Good Angels Kosice 18.00
A 3. HELYÉRT
Hat-Agro Uni Győr–MBK Ruzomberok 15.45

JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
H-CSOPORT, Helsinki

Egyesült Államok–Ausztria 11.15
Oroszország–Lettország 15.15 (Tv: Sport2)
Finnország–Szlovákia 19.15

S-CSOPORT, Stockholm
Norvégia–Szlovénia 12.15
Kanada–Dánia 16.15
Csehország–Svédország 20.15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik