Nagy Kornél: Innentől idegeskedjenek a horvátok

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2013.04.06. 13:50
Zágrábba érkezett és pénteken már ott edzett a sérült Nagy Lászlót nélkülöző magyar férfi kézilabda-válogatott, amely az Eb-selejtezősorozat csütörtöki csoportmérkőzésén 20–18-ra legyőzte Horvátországot. A visszavágón újra főszereplő lehet Nagy Kornél, aki Veszprémben az utolsó, mindent eldöntő gólt szerezte.



 

Nagy Kornél Zágrábban is remekelne 
a horvátok ellen (Fotó: Korponai Tamás)
Nagy Kornél Zágrábban is remekelne a horvátok ellen (Fotó: Korponai Tamás)

Az esélyesebbnek tartott horvátok elleni itthoni diadal szolid megünneplése után nem pihenhettek sokat a válogatott tagjai, mert pénteken elutaztak Zágrábba. Ahol szombaton újra megmérkőznek Slavko Goluza kapitány visszavágásra vágyó gárdájával, amelyből – zágrábi kollégánk, Drazen Pinevic (Sportske novosti) legfrissebb információja szerint – biztosan hiányzik majd Jakov Gojun, akinek a csütörtöki meccsen erősen megrándult a bal bokája.

„A gólszegény veszprémi meccsen mindkét együttes erősen koncentrált a hatékony védekezésre – mondta a Nemzeti Sportnak a zágrábi edzés előtt Nagy Kornél, aki a hatgólos Császár Gábor mögött öt találatával a mezőny második legeredményesebb játékosának bizonyult. – Nem a góljaim száma volt a fontos csütörtökön, hanem az, hogy a hajrában, a lélektanilag fontos pillanatokban voltam eredményes."

Az utolsó, a csatát eldöntő gólt Mocsai Tamás passzából, kínai figurából lőtte Nagy Kornél, aki örömittasan táncolt társaival a pályán. Közben a horvátok lehajtott fejjel vonultak az öltözőbe.

„Itt volt az ideje, hogy újra megverjük őket – folytatta Nagy Kornél –, nagyon alaposan elemeztük az olimpián és a vébén ellenük elvesztett mérkőzéseinket. Arra jutottunk, hogy a védekezésünket kell erőszakosabbá tennünk. Valamennyi társam remekül küzdött, és azt külön is meg kell említenem, hogy Nagy László és a támadásban is jeleskedő Ilyés Ferenc vezérletével állt össze a védelmünk. Ehhez jöttek még Mikler Roland bravúros védései."

Csereként beállva, a második félidőben szerezte az öt gólját Nagy Kornél, aki Ilyést váltotta. „Megbeszéltem Ilyéssel, hogy amint fárad, szól, és azonnal cserélünk – emlékezett. – Mivel Császár Gábor is rettentően kihajtotta magát, az irányító helyén is játszottam. A keret edzésein is gyakoroltuk ezeket a variációkat, hiszen a sérült Lékai Mátét is helyettesíteni kellett."

A zágrábi visszavágón Nagy Kornél szerint a mieink csak gyorsabb, pontosabb támadójátékkal lehetnek eredményesek.

„Nyugodtan várom a szombati meccset, mert ettől kezdve idegeskedjenek a győzelmi kényszerben játszó horvátok – folytatta. – Mi már megmutattuk, hogy túltettük magunkat a korábbi vereségeken, átalakulóban levő csapatunk továbbjutónak tekinthető. Már csupán az lehet a kérdés, hogy az első vagy a második helyen."

A hetedik válogatottságát Veszprémben ünneplő Szalafai Gábor nagyszerűen megállta a helyét a horvátok ellen, és megszerezte az ötödik gólját címeres mezben.

„Azt mondtam magamnak a meccs előtt, hogy a kapitánytól kapott újabb lehetőséggel messzemenően szeretnék élni – hangoztatta a gyöngyösi jobbszélső, aki egy hét múlva tölti be a 28. életévét, és aki legutóbb 2007-ben lépett pályára a válogatottban. – Ebben készségesen segítettek a többiek; közöttük mindössze egy-két játékos akad, akivel korábban nem játszottam együtt. Csodálatos érzés volt a horvátokat legyőző csapatban szerepelni. Ennél csak az lenne jobb, ha csodát tennénk Zágrábban."

A horvát válogatott több mint négy év után tér vissza a Zagreb Arenába, ahol legutóbb (2009 februárjában) 16 ezer felhevült néző előtt vb-döntőt vesztett Franciaországgal szemben. A magyarok elleni csatára szintén megtelik a csodálatos csarnok, a CO Zagreb második számú otthona (csak a BL-rangadóit játssza ott).

A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Mikler Roland (Pick Szeged), Tatai Péter (Pick Szeged), Pallag Péter (Csurgó)
Jobbszélsők: Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya), Szalafai Gábor (B.Braun Gyöngyös)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Mocsai Tamás (Hannover-Burgdorf, német)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lele Ákos (Grundfos Tatabánya), Nagy Kornél (Dunkerque, francia)
Beállók: Zubai Szabolcs (Pick Szeged), Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (Wisla Plock, lengyel), Zdolik Bence (Balatonfüred)
Balszélsők: Törő Szabolcs (Grundfos Tatabánya), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös)
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos

Férfi Eb-selejtező, 4. csoport, 4. forduló:
Április 6. 18.30, Zágráb: Horvátország–Magyarország (tv: Sport1)
Április 7. 17.00, Vágbeszterce: Szlovákia–Lettország
A további program:
2013. június 12.: Lettország–Magyarország
2013. június 12. vagy 13.: Szlovákia–Horvátország
2013. június 15., Szeged: Magyarország–Szlovákia
2013. június 15. vagy 16.: Horvátország–Lettország

A 4. csoport állása: 1. Magyarország 6 p (80-67), 2. Horvátország 4 p (72-64), 3. Lettország 2 p (76-86), 4. Szlovákia 0 p (69-81)

A csoport első két helyezettje szerepelhet a 2014. januári dániai Európa-bajnokságon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik