A balassagyarmatiak boldogan ültek fel a buszra

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 12:09
null
Nehéz feladat vár a balassagyarmati Varga Jánosra (9) és társaira
Nem kell hozzá kiemelkedő jóstehetség, hogy megjövendöljük: a pécsi férfi Magyar Kupa-elődöntőből szombaton nagyobb erőlködés nélkül juthat a vasárnapi fináléba a Pick Szeged és nagy valószínűséggel az MKB Veszprém. A szegediek vetélytársa, a Balassagyarmat az NB I B hetedik helyezettjeként mutatkozhat be a nagy nyilvánosság előtt.

A trónkövetelő szegediek fejében biztosan megfordul, hogy a címet védő veszprémiekből sok erőt vesz ki a Csurgóval vívandó elődöntő, de arra is készülnek, hogy az NB I B-s Balassagyarmat igyekszik megnehezíteni az ő dolgukat.

„Nem egyszerűen jó eredménynek, hanem fantasztikus bravúrnak tartjuk a Magyar Kupa-elődöntőbe jutást – mondta a játékosaira méltán büszke Kedves László, a Balassagyarmati Kábel SE edzője, aki korábban a Debreceni Dózsa férfi- és az Érd női csapatát dirigálta. – Mérföldkőnek tekintjük, hogy tizenhétezres kisvárosunk képviseletében, mindössze évi húszmillió forintból gazdálkodva is ott lehetünk a pécsi tornán az ország három legerősebb együttesének társaságában, valamint az is fontos, hogy a televízió nyilvánossága előtt mutathatjuk meg tudásunkat."

Azt már csak halkan, nem irigységből, inkább az összehasonlítás kedvéért fűzte hozzá, hogy – becslése szerint – csapata éves költségvetése kevesebb, mint az ellenfelek egy-egy játékosának negyedéves jövedelme. A múlt nyáron jelentősen átalakuló, a második ligában bronzérmes balassagyarmati gárda tagjai viszont munka mellett, heti két-négy edzéssel készülnek a bajnoki meccseikre (jelenleg a 7. helyen állnak az NB I B Keleti csoportjában).

„A nem éppen rózsás gazdasági viszonyok miatt csak a legelkötelezettebb támogatók tartanak ki mellettünk, a pénzszűke bizony meghatározza a mozgásterünket – folytatta a tréner. – Annak ellenére igyekszünk profin gondolkodni, hogy az előző évadban sikeresen szereplő együttes legjobbjainak zömét, köztük a kubai Jose Savónt, nem tudtuk megtartani. Jó szellemű, összetartó, igyekvő és szimpatikus csapat állt össze ebben az idényben, talán éppen ennek köszönhető kiugró sikerünk a Magyar Kupában."

Az együttes tagjai közül kissé húzódozva emelt ki két-három játékost (Szabó Tamás, Varga János, Horváth Szilárd) az edző, aki azt mondta, szíve szerint inkább kézilabdázói összetartását, sportszeretetét és kitartását dicsérné.

„Ennek köszönhetően tudtunk kilábalni idény közben több hullámvölgyből is – emlékezett a bajnoki és az MK-csatákra. – Előfordult, hogy előre elkönyvelt pontokat végül elvesztetünk, máskor meg bravúros sikereket arattunk. A kupánál maradva, a Salgótarjánon nagyobb nehézség nélkül jutottunk túl, majd bravúros döntetlen következett az NB I-es Orosháza ellen. Az első osztályba törekvő Balmazújváros kiverését is ragyogó sikernek tartom, miként a negyeddöntőben a Kalocsán aratott egygólos győzelmet is. Szombaton reggel boldogan ülünk fel a Pécsre induló buszra, a legfőbb célunk, hogy Szabó Tamás és Varga János vezérletével játsszunk egy jót az elődöntőben a Szegeddel. Vasárnap pedig megküzdünk a bronzéremért."

A Balassagyarmati Kábel SE történetéből ki kell emelni, hogy elődje, a BGYSE 1969-től 1979-ig a megyei osztályban játszott, majd 1985-ig „ingázott" az NB II és a megye között – ettől kezdve viszont megszakítás nélkül tagja az NB-s mezőnynek – 1990 óta az NB I B-be is többször felkerült, majd kiesett. A Lombos István, majd Kertész Gábor edző vezette gárda 2007-től stabil tagja a második ligának, ahol tavaly bronzérmet szerzett. A csapat szakosztályvezetője, menedzsere, másodedzője és „mindenese", Demus Dániel szerint a klub eddigi legnagyobb, nehezen túlszárnyalható sikere az idei MK-elődöntőbe jutás.

A rivális Szegedről a legfrissebb két hírt dr. Szabó István csapatorvostól kaptuk. Felépült vádlisérülésből Frantisek Sulc, vagyis az irányító-átlövő pályára léphet a hét végén. Ugyanakkor Alen Blazevic kéztörése lassabban gyógyul, ezért a horvát védőspecialista játékára kevés az esély.

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, PÉCS
Szombat. Elődöntő. Veszprém–Csurgó, 14 (tv: Sport Klub). Szeged–Balassagyarmat, 16 (tv: Sport Klub).
Vasárnap. A 3. helyért,
10.30 (tv: Sport Klub).
Döntő, 12.30 (tv: RTL Klub)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik