Veszprém - balszerencsés tendencia vagy tendenciózus balszerencse?

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2012.03.26. 16:16
null
Az Atlético szezonbeli legyőzése ide vagy oda – spanyol ellenfél továbbra sem lesz jó kabala <br />Veszprémben (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Az MKB Veszprém hazai pályán 27–25-re nyert az Ademar León ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, ám összesítésben egy góllal (55–56) alulmaradt spanyol riválisával szemben. Ez azt jelenti, hogy sorozatban második alkalommal nem jutott be magyar együttes az elitliga legjobb nyolc csapatának mezőnyébe.

 

Egy éve – a szezonnak ugyanebben a szakaszában – részletesen foglalkoztunk a magyar férfi kézilabdázás helyzetével annak kapcsán, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőjére nem maradt állva honi csapat. Akkori cikkünkben azt a kérdést feszegettük, vajon törvényszerűség vagy balszerencse játszott nagyobb szerepet abban (olvasóink 61 százaléka szerint amúgy a balszerencse), hogy nemzetközi szintéren elfogytak a mieink – a korábbiakhoz képest mindenesetre korán. Újabb év elteltével a helyzet hasonló: következik a negyeddöntő sorsolása (lásd keretes anyagunkat) – magyar csapat nélkül.

NÉMET-SPANYOL BIRODALOM
Egy éve négy német és két spanyol (utóbbi a két későbbi döntős) csapat jutott a legjobb nyolc közé a BL-ben, ezúttal némileg színesebb a mezőny, de a két topbajnokság fölénye megmaradt: az ibériaiak mindhárom csapata „életben maradt”, míg a Bundesliga-bajnok Hamburg ugyan kiesett, de ez együttjárt a Füchse Berlin továbbjutásával.
A NEGYEDDÖNTŐ MEZŐNYE
1. kalap: Barcelona (spanyol), THW Kiel (német), Atlético Madrid (spanyol), Füchse Berlin (német)
2. kalap: Ademar León (spanyol), AG Köbenhavn (dán), Cimos Koper (szlovén), CO Zagreb (horvát)

Az egy évvel ezelőtti kérdés ma már aligha állja meg a helyét, hiszen a balszerencsére profi csapatok esetében legfeljebb egyszer ildomos hivatkozni – aligha vitatható, hogy sokkal inkább törvényszerűséget kell keresni a tendencia mögött.

A szegediekről esztendeje azt írtuk, hogy előrébbléptek a 2009–2010-es idényhez képest, és kétségtelennek tűnt, hogy a Flensburg elleni negyeddöntővel kihozták magukból a maximumot. Ha igazságosak akarunk lenni, megemlíthetjük: Skaliczki László és együttese a sorsolás miatt ezúttal nyugodtan mutogathatna, mert Fortuna valóban nem állt mellé a nyáron, de az ötödik kalapból nehéz jó ellenfeleket kapni. Mindenesetre a Tisza-partiaknak nem volt reális esélyük a továbbjutásra a bombaerős csoportból, amely egyedüliként küld három képviselőt a nyolc közé. Ugyanakkor azt is valljuk, egy Sävehof, egy Schaffhausen, de még egy Metalurg Szkopje sem feltétlenül erősebb a Szegednél – szóval remény az van .

FÉRFI KÉZILABDA BL
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
AG Köbenhavn (dán)–Barcelona (spanyol)
Ademar León (spanyol)–Füchse Berlin (német)
CO Zagreb (horvát)–THW Kiel (német)
Cimos Koper (szlovén)–Atlético Madrid (spanyol)
A párharcok első mérkőzését az elöl álló csapatok otthonában rendezik, a visszavágót a kiemeltekében. Az összecsapásokra április utolsó két hétvégéjén kerül sor.
A Pick esetében – mint az elmúlt években mindig – az a nagy kérdés, mennyire tudja megőrizni erősségeit, Lékai Máté már biztosan távozik, a szinte az egész szezonban kiemelkedőt nyújtó Frantisek Sulc ugyanakkor marad, a Mikler Roland, Tatai Péter, Zubai Szabolcs, Ancsin Gábor tengelyre pedig igenis BL-versenyképes csapatot lehet építeni. Szegeden tehát sok-sok türelemre és még több munkára van szükség, ez esetben joggal lehet bízni az előrelépésben.

Az MKB Veszprém esetében – akárcsak egy éve – ismét a szegedinél jóval árnyaltabb a kép. Az előző szezonban a jónak értékelhető csoportkör után a szokásos „spanyolos sorsolás”, benne a végül BL-csúcsig jutó Barcelonával, kifejezetten pechesnek volt mondható. Az aktuális szezon azonban – hogy is mondjuk? – meglehetősen hektikusra sikeredett a királynék városában.

Mert valljuk be, furcsa dolgok történtek annál a klubnál, amelyet éveken át – teljes joggal – használhattunk volna idehaza a profizmus szinonimájaként. Klasszikus görög drámába illőnek tűnik, hogy a nemzetközi szereplést végét jelentő León elleni második meccsen épp az a Pérez Carlos hibázott az utolsó pillanatokban, aki amúgy önmagához képest a legtöbbet hozta ki magából (na jó, Császár Gábor mellett) az egész addigi szezon során. Egy olyan találkozón, amelyen gyakorlatilag magát ejtette ki a csapat.

Akárhogy is volt, van – tényleg nagy volt-e baj? – Veszprémben a szezon előtt és során, leszögezhető, a bakonyiak ezúttal olyat tettek, amihez nem igazán szokhattak hozzá szurkolóik az elmúlt évtizedben: csalódást okoztak. Mert ebben a veszprémi játékoskeretben – benne a horvát és a magyar válogatott kapussal, a világ egyik legjobb jobbátlövőjével, világválogatott szélsővel, belső posztokon is több klasszis játékossal – feltétlenül több volt, s ezt nemcsak a névsor mutatja meg, hanem maguk a játékosok is megtették a szezon első felében.

Hogy az idény második felében, vagy ha úgy tetszik, az Európa-bajnokság után pontosan mi történt, arról alighanem még sok szó esik az elkövetkező időben fórumokon, blogokban, cikkekben. Mert nagyon úgy tűnik, Veszprémben megtört valami, szebben fogalmazva, megfáradt.

Márpedig a folytatás sem ígérkezik könnyűnek, mert lehet, hogy Marko Vujintól kevés labdát kaptak a szélsők, olykor túlvállalta magát – hogy a „csapatbomlasztásról” ne is beszéljünk –, de mégis ő volt a csapat legeredményesebbje, és ő a nyártól Kielben pattogtatja. S ahogy hírlik, a szerbnek lesznek még jócskán követői. Érkezők is lesznek bizonyára, de amit a veszprémi anyagi helyzetről tudni lehet, aligha világklasszisok.

Egy éve konklúzióként megfogalmazhattuk: egy erősebb bajnokság az egész magyar férfi kézilabdának jót tenne. Ha az NB I alapszakaszának tabelláját vesszük alapul, azt láthatjuk, a hézag megmaradt a két nagy és a többiek között, a két bajnoki csúcsrangadóból és a BL-eredményekből pedig úgy tűnik, inkább a Veszprém csúszik a Szeged szintje felé, mint fordítva.

Ha mégis pozitív felhanggal akarjuk zárni írásunkat, megjegyezhetjük: nemcsak a Veszprém nem jutott a nyolc közé, hanem olyan nagy klubok sem, mint a Hamburg vagy a Monpellier. Tehát az élet megy tovább. Ettől még persze egy korszak alighanem lezárult Veszprémben.

kerdes=Ön szerint minek volt nagyobb szerepe a Veszprém nyolcaddöntős kiesésében?|opcio1=Törvényszerűség.|opcio2=Balszerencse.|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

 

A MAGYAR BL-CSAPATOK „VÉGZETEI” AZ ELMÚLT BŐ ÉVTIZEDBEN
Fázis Ellenfél Magyar csapat Összesítés
2001–2002
döntő Magdeburg (német) Fotex KCV 51–48
2002–2003
elődöntő Portland SA (spanyol) Fotex KCV 54–50
2003–2004*
negyeddöntő Ciudad Real (spanyol) Fotex KCV 61–49
negyeddöntő Magdeburg Pick-Szeged 59–54
2004–2005
negyeddöntő Ciudad Real Fotex KCV 63–55
nyolcaddöntő Celje PL (szlovén) Pick-Szeged 44–43
2005–2006
elődöntő Portland SA MKB Veszprém 59–58
nyolcaddöntő Ciudad Real Pick-Szeged 68–58
2006–2007
negyeddöntő THW Kiel (német) MKB Veszprém 75–71
nyolcaddöntő Valladolid (spanyol) Pick-Szeged 50–49
2007–2008**
középdöntő Barcelona (spanyol),
Gudme (dán)
Pick-Szeged (3. hely)
2008–2009***
negyeddöntő Ciudad Real MKB Veszprém 58–56
2009–2010****
negyeddöntő Barcelona MKB Veszprém 67–60
2010–2011
nyolcaddöntő Barcelona MKB Veszprém 54–51
nyolcaddöntő Flensburg (német) Pick-Szeged 60–46
2011–2012*****
nyolcaddöntő
Ademar León (spanyol)
MKB Veszprém
56–55
* A 2003–2004-es idénytől kezdve két csapat képviseli hazánkat a Bajnokok Ligájában.
**A 2007–2008-as szezonban a csoportkör után a 16 csapatos középdöntőből lehetett az elődöntőbe jutni. Az MKB Veszprém már az első fázis során elvérzett, miután a német Gummersbach és a Celje is megelőzte.
*** A Szeged nem jutott tovább a csoportjából, a német Rhein-Neckar Löwen és a horvát Croatia Zagreb előzte meg.
**** A Szeged 5. lett csoportjában a francia Montpellier, az orosz Csehovszkije Medvegyi, a spanyol Valladolid és a román Constanta mögött, így nem jutott tovább.
***** A Szeged 5. lett csoportjában a német Kiel, a dán Köbenhavn, a spanyol Ademar León és a francia Montpellier mögött.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik