Női kézilabda: a Veszprém nyártól nem vállalja az első osztályt

D.T. D.T.D.T. D.T.
Vágólapra másolva!
2012.03.21. 16:22
Címkék
A Veszprém Barabás női kézilabdacsapatánál ma sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az együttes a következő idényben nem tudja vállalni az élvonalbeli szereplést.

A drasztikus döntést azt követően kellett meghozniuk a klubnál, hogy a főszponzor kevesebb pénzt áldoz ezután a csapatra, amelynél így mintegy harminc százalék hiányzik majd a költségvetésből. A Gyurka János vezette szakmai stábnak felajánlották a közös munka folytatását, a keret tagjait ma tájékoztatták a fejleményekről. Vélhetően utóbbiak közül is maradhatnak azok a játékosok, akiknek a megváltozott szakmai és pénzügyi feltételek kedvezőek. Ez azonban közös megállapodás eredménye lehet, amelyről az elkövetkezendő időszakban tárgyalnak az érintettek.

Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy a női élvonalban nem lesz veszprémi együttes a nyártól, az viszont kérdéses, hogy melyik osztályban folytathatja a szereplését. Elméletben ugyanis ilyen jellegű visszalépést szankcionálni szoktak – nem egy, hanem automatikusan két osztállyal sorolják vissza az érintett klubot –, ám a honi közeg ismeretében előfordulhat, hogyha a Veszprém vállalja a másodosztályú szereplést – márpedig ez a terv –, és ezt illetékes helyen kérvényezi, akkor szakmai fórumon zöld utat kap ehhez, lévén a mezőny erőssége erre lehetőséget ad.

Veszprémben a nemzetközi porondon is sikeres férficsapat példáját próbálták meg járni, komoly terveket szőttek a női szakágban is, de a jelek szerint mindössze három szezont sikerült vállalniuk. A kiugró eredmény elmaradt, igaz, az együttes stabil tagja a középmezőnynek. A honi élmezőnybe nem sikerült ugyan beverekednie magát a csapatnak, de a dobogó alsó fokán álló Siófoktól 21 fordulót követően mindössze négy pont választja el a hatodik helyen álló veszprémieket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik