Löke: Egész héten készültünk a Győrből, jobbak voltak

Vágólapra másolva!
2011.02.20. 08:24
null
Jár a taps a győri lányoknak (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Heidi Löke, a Larvik klasszisa a Győrtől elszenvedett kilencgólos vereséget követően a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy egész héten készültek a magyar csapat játékából, mégsem tudták kihasználni a tapasztalatokat, mert Konkoly Csaba együttese egész egyszerűen sokkal jobban játszott a norvégoknál.

 

KONKOLYT IS MEGLEPTE A KÜLÖNBSÉG

„Á, nem vagyunk ilyen nagyképűek – mondta kapásból Konkoly Csaba a „kézisuli" kifejezés hallatán. De azért a Győr edzője is maradéktalanul elégedett volt lányai mesés teljesítményével. – Mindenki alárendelte magát a közös célnak, tökéletesen betartott minden taktikai utasítást, és maximális koncentrációval hajtotta végre feladatát, aminek köszönhetően bebizonyítottuk, hogy felvesszük a versenyt a norvég válogatottal is – hogy azért egy félmondat erejéig mégse legyek szerény."

 

„Koncentrált, nagyon fegyelmezett felkészüléssel, kemény munkával a hátunk mögött érkeztünk Norvégiába, és már ekkor lehetett sejteni, hogy van keresnivalónk Larvikban is – tette hozzá Konkoly Csaba. – Abban bíztam, hogy győzelemmel térhetünk haza, de ekkora különbségre én sem számítottam."

 

„Ez a teljesítmény valóban bárki ellen elég lehet a sikerhez, és akkor megvalósíthatjuk a célunkat, a BL-döntőbe jutást. Ez a csapat is csak emberekből áll, vagyis nem biztos, hogy mindig csúcsformában leszünk és minden összejön. Egyébként sem szabad ennyire előreszaladnunk, még vár ránk három nehéz összecsapás a középdöntőben is, hogy az elődöntő létfontosságú meccseiről ne is beszéljünk."

– Nagyon csalódott?
– Az nem kifejezés... De kénytelen vagyok elismerni, hogy a Győr sokkal jobban játszott. A védelme remek volt, Katrine Lunde Haraldsen pedig egyszerűen zseniális: nem bírtunk vele – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Heidi Löke, a Larvik játékosa.

– Mi történt a Larvikkal az első félidőben?
– Elképzelésem sincs. Rettenetesen rosszul játszottunk, az biztos. Semmi sem sikerült. Támadásban kihagytunk a világon mindent, védekezésben pedig rengeteget hibáztunk, amit meg is büntetett a magyar csapat: nem figyeltünk az átlövőkre, sokszor megvertek minket egy az egyben is a győriek.

– Gro Hammerseng hiányát mennyire érezte meg csapata?
– A legjobban védekezésben hiányzott. Nemcsak azért, mert kiváló játékos, hanem amiatt is, mert nyugalom árad belőle – rengeteget számított volna a jelenléte. Ilyenkor nyilván nem tehetünk semmit, de ettől még nem lett volna szabad így kikapnunk.

– Meglepte önöket a Győr?
– Egyáltalán nem. Egész héten készültünk belőle, megismertük az erősségeit, a gyengéit, csak nem tudtuk ezt kihasználni, aminek nagyon csúnya vereség lett a vége.

– Sokáig tart kiheverni?
– Nincs időnk a kesergésre. Rajtunk múlik, hogyan kezeljük ezt a kudarcot. Tennünk kell tovább a dolgunkat, csak talán még elszántabban, mint eddig, és mihamarabb elfelejteni ezt a mérkőzést.

– Nincsenek is tanulságok?
– Biztosan sokat tanulunk majd ebből a hatvan percből. De ennél is fontosabb, hogy megmutassuk, többek vagyunk, hogy jobban tudunk játszani, hogy ott a helyünk a Bajnokok Ligája legjobb csapatai között. Úgyhogy hoznunk kell a következő néhány meccset.

– Köztük a győrit?
– Például.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA – EMLÉKEZTETŐ
II. CSOPORT, KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
LARVIK (norvég)–GYŐRI AUDI ETO KC 16–25 (7–17)
Larvik, 3000 néző. V: Horácek, Novotny (csehek)
LARVIK: Leganger – RIEGELHUTH 4, H. Löke 3, LARSEN 5, Breivang 1, T. Kristiansen, K. Johansen 1. Csere: Rantala (kapus), N. Mörk 1, Sulland, Stange, Medvedeva 1 (1), Breistol. Vezetőedző: Tor Odvar Moen
GYŐRI ETO: LUNDE HARALDSEN – Mravíková 3, BRADEANU 4, SPIRIDON 4, GÖRBICZ 5 (4), AMORIM 5, Vérten 2. Csere: HORNYÁK Á. 1, Gros 1, Kovacsics. Vezetőedző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1–2. 11. p.: 2–7. 14. p.: 3–7. 22. p.: 3–13. 26. p.: 6–14. 32. p.: 7–19. 46. p.: 13–19. 50. p.: 14–21. 54. p.: 15–23.
Kiállítások: 4, ill. 14 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/4
A csoport másik mérkőzésén: Dinamo Volgográd (orosz)–HC Leipzig (német) 25–22 (12–7)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI AUDI ETO KC 3 3 76–60 6
2. Larvik (norvég) 3 2 1 83–69 4
3. Dinamo Volgográd (orosz) 3 1 2 69–89 2
4. HC Leipzig (német) 3 3 66–76 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik