Nagy László-ügy: a szövetség válaszolt a játékosok levelére

Vágólapra másolva!
2010.11.06. 07:36
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) közleményben válaszolt a férfiválogatott tagjainak csütörtöki nyílt levelére, amelyben a játékosok kiálltak a hét elején kritikákat megfogalmazó Nagy László mellett. Az alábbiakban a szövetség közleményét olvashatják.

„A Magyar Kézilabda-szövetség november 4-én megkapta a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai által írt levelet, amelyben az együttes párbeszédet kezdeményez a magyar válogatott működési feltételeit illetően.

Gál Gyula telefonon beszélt az MKSZ elnökével, és már meg is egyeztek arról, hogy a lehető legrövidebb időn belül, amint a csapatkapitány haza tud jönni Zágrábból, sor kerül a személyes találkozóra a szövetség elnöke és szakmai alelnöke, valamint a férfiválogatott tagjai között.

Miként eddig, a szövetség vezetői most is nyitottak a válogatott tagjai felé, minél hamarabb szeretnék tisztázni a félreértéseket, és megtalálni a lehető legjobb megoldásokat."

 

Diószeghy Zsolt
kommunikációs igazgató
Magyar Kézilabda-szövetség


A TÉMÁRÓL RÉSZLETES ELEMZÉST OLVASHAT A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik