Sokba került az első húsz perc a DVSC-nek

Vágólapra másolva!
2010.10.13. 21:02
null
Triffa Ágnes remekül védett, de a DVSC kikapott (Fotó: Czagány Balázs - archív)
A DVSC-Korvex 31–25-ös vereséget szenvedett a HC Leipzig otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában.

Nem túl sportszerű drapériával fogadták a lipcsei szurkolók a csarnokba kiérkező debreceni lányokat: „Gulyásleves lesz ebédre" – hirdette a felirat, amelyet a szervezők még a kezdés előtt eltávolítottak. Fájdalom, a mérkőzés elejét elnézve a német drukkerek nem is jártak messze az igazságtól.

A Bajnokok Ligája-szereplését a Hypo legyőzésével kezdő DVSC-Korvex edzője, Köstner Vilmos a Nemzeti Sportnak elmondta, lányainak csak akkor lehet esélye a HC Leipzig ellen, ha képesek lesznek olyan teljesítményt nyújtani, mint tették azt az osztrákok elleni meccs első félidejében. Ehhez képest a Loki gyengén kezdte a mérkőzést, és ezt híven tükrözte az eredmény is: a huszadik percben 13–6-os lipcsei vezetést mutatott az eredményjelző.

A játékrészből hátralévő tíz percben a debrecenieknek sikerült faragni a hátrányból, de így is tekintélyes, ötgólos német előnnyel (16–11) mehettek pihenni a csapatok. A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első véget ért: Csáki Viktória szerzett gólt, és ez megadta az alaphangot a folytatásra.

A DVSC magára talált, és elsősorban Triffa Ágnes remek védéseinek, illetve Csáki és Sopronyi Anett találatainak köszönhetően visszajött a mérkőzésbe: a második félidő felére sikerült háromgólosra csökkenteni a különbséget (23–20).

A debreceniek lendülete kitartott, feljöttek 24–23-ra, de a hajrát a Leipzig bírta jobban, a végére visszaállt a hatgólos különbség, a németek 31–25-re nyertek. A Debrecen így elveszítette története első idegenbeli BL-találkozóját.

„Ha most sikerülne győzni, az maga lenne a csoda" – mondta még a mérkőzés előtt Köstner Vilmos. A csoda ezúttal elmaradt, de emiatt leginkább magukat, és az „átaludt" első húsz percet okolhatják a debreceni lányok, akik remek küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, és bebizonyították, nem eszik olyan forrón azt a bizonyos gulyáslevest.

Sokat lehet tanulni ebből a vereségből, és a DVSC hazai pályán végig koncentrálva visszavághat riválisának, ugyanis látható volt, a lipcseiek sem verhetetlenek.

 

 NŐI KÉZILABDA BL
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
HC Leipzig (német)–DVSC-Korvex 31–25 (16–11)
Arena Leipzig, 4000 néző. V: Togstad, Kristiansen (norvégok)
LEIPZIG: SCHÜLKE – LYKSBORG 6, Eriksson 1, Müller 2, AUSBURG 4, Kudlacz 4 (1), RÖSLER 6 (2). CSERE:  Plöger (kapus), ULBRICHT 5, Daniels 2 (1), Kiedrowski, Haugen 1.
DVSC: TRIFFA – CSÁKI 7, Bulath 1, Bognár B. 5 (3), Szabó V., Bogdanovics 3, Kazai. CSERE: Kiss É. (kapus), Borbás, SOPRONYI 7 (1), Hornyák D. 1, Juhász G. 1.
Az eredmény alakulása. 8. p.: 5–1. 17. p.: 12–5. 26. p.: 15–10. 37. p.: 20–14. 43. p.: 23–20. 49. p.: 24–23. 55. p.: 28–25. 
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill 4/4
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leipzig (német)  2
2
0
0 
55–48 
4
2. DVSC-Korvex 2
1
0 1
47–52
2
3. Itxako (spanyol)  1
0
0
1
23–24
0
4. Hypo (osztrák)
1
0
0
1
21–22
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik