Gál nem játszhat a Barcelona ellen?

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.03.20. 15:23
null
Gál Gyula kiválása nagy veszteség a CO Zagreb számára (Fotó: Action Images)
Gál Gyula, a CO Zagreb férfi kézilabdacsapatának beállósa edzésen orrtörést szenvedett, majd megműtötték, így a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzését biztosan kihagyja. A visszavágón viszont klubja tájékoztatása szerint speciális maszkban talán már pályára léphet.

A CO Zagreb az idén immár a harmadik beállósát veszítette el. Először Igor Vori távozott, és helyére Frank Lökét igazolták le, de mivel a norvég játékos két  érvényes szerződést is kötött, az Eb után kilenc hónapra eltiltották.

A zágrábiak ekkor egy harmadik beállóst igazoltak Gál Gyula személyében. Az egyesületnek ezen a poszton a nemzetközi klasszisokra csak a BL-ben van szüksége, mivel a hazai bajnokságban a fiatalok is helytállnak.

Az évad legfontosabb mérkőzése vár a CO Zagrebre, amely a Barcelonával találkozik a BL-nyolcaddöntőben. A katalánok az esélyesebbek, főként azután, hogy Gál Gyula csütörtök este Porecben edzésen orrtörést szenvedett, ami miatt azonnali műtéten esett át. A horvátok abban bíznak, hogy védőmaszkkal az április 3-i visszavágón esetleg már fölléphet, de ez erősen kérdéses.

A Zagreb Isztrián készült a bajnoki mérkőzésére, amikor az egyik tréningen Gál ütközött csapattársával, a fiatal Marino Mariccsal. Az eset következtében Gálnak eltört az orrcsontja, és azonnal Zágrábba szállították, ahol meg is operálták.

„A műtét sikerült, Gyula most pihen. Az ilyen beavatkozások után négy-hat hét pihenést írnak elő az orvosok, de Gál profi sportoló, aki ezt nem engedheti meg magának. A Barcelona elleni első mérkőzésen még nem lép pályára, azonban a visszavágón talán már játszhat. Egy speciális orrvédő maszkot készítünk neki, amellyel szerepelhetne Barcelonában" – mondta Bartol Kaleb igazgató.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik