„A barátaimat mindig védeni fogom“ – mondta a lábadozó Ivan Pesic

HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEFHEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2009.06.16. 22:13
Gyógyul és rehabilitáción vesz részt hazájában a horvát válogatott Ivan Pesic, az MKB Veszprém 21 éves kapusa, akit a februári brutális Cozma-gyilkosságnál vesén szúrtak, és akinek a szervezetéből a sérült szervet el kellett távolítani.
Pesic egy vesével is folytatni szeretné pályafutását
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Pesic egy vesével is folytatni szeretné pályafutását
Pesic egy vesével is folytatni szeretné pályafutását
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Pesic egy vesével is folytatni szeretné pályafutását
Az egy vesével is pályafutása folytatását tervező veszprémi játékos a zágrábi Jutarnji listnek adott interjúban kiemelte, hogy nem szívesen emlékezik vissza a februári tragikus eseményekre, de hozzáfűzte: „A barátaimat mindig védeni fogom!“

A horvátországi Selceben töltött rehabilitáción új erőre kapott a 21 éves válogatott kapus, akinek főként az étkezésre, az ételek megválogatására kell nagyon ügyelnie.

„Veszprémben július 20-án kezdődik az alapozás, de még nem tudom, hogy addig teljesen fölépülök-e – mondta Pesic. – Remélem, hogy legkésőbb az évad elején, vagyis szeptemberre újra teljes erőben leszek. Igaz, az új étkezési rend miatt fölszedtem néhány kilót. Nem ehetek túl sós ételeket, és a zsírra is jobban oda kell figyelnem. Most már minden nap edzek egy-két órát, s így szerintem gyorsan rendbejövök. Az orvosok tanácsára nem siettetem a visszatérést.“

A kapus hozzáfűzte, a kényszerpihenőt kihasználta arra, hogy befejezze középiskolai tanulmányait. Villamosenergia technikusnak tanult, de korán kezdett profi pályafutása miatt az iskolát kissé elhanyagolta.

„Néhány vizsgám még maradt, de ezeket nemsokára leteszem” – mondta a játékos, aki néhány napon belül Veszprémbe utazik, hogy tárgyaljon a klub vezetőivel a hogyan továbbról.

Pesicet szerződés köti a klubhoz, amelynek vezetői szeretnének gondoskodni a játékos jövőjéről, de a következő évad 16 tagú keretében csak két kapussal (Fazekas Nándor, Dejan Perics) számolnak.

Ez azt jelenti, hogy a felépülő Pesicet (miként a csapat több létszám fölötti tagját) eladnák vagy kölcsönadnák. A csapat kialakítása még zajlik Veszprémben, ám legkésőbb július közepére biztosan pontot akarnak tenni a személyi ügyek végére.

Klasszisok az eladólistán

Az MKB Veszprém kerete még alakulóban van, de a vezetők már a tavasszal bejelentették, hogy a következő évadra 16 játékossal számolnak. Megoldandó, pontosabban az érintettekkel – köztük néhány rutinos klasszissal – tisztázandó kérdés: eladják vagy kölcsönadják Zsarko Markovicsot, Gál Gyulát, Zsarko Sesumot, Liszkai Szilveszetert, Putics Barnát, Marko Bagaricot és Ivan Pesicet.
Így viszont nem túl kockázatos a tippelés a posztonkénti két-két játékosra, plusz a két védőre.
Kapus: Dejan Perics, Fazekas Nándor
Jobbszélső: Iváncsik Tamás, Gulyás Péter
Jobbátlövő: Marko Vujin, Milan Mirkovics (Koper, szlovén – ha igazolják)
Beállós: Uros Vilovszki, Renato Sulic (Celje, szlovén – ha igazolják)
Irányító: Eklemovics Nikola, Császár Gábor (kivásárolható a Viborgból)
Balátlövő: Pérez Carlos, Mirsad Terzic (Celje, szlovén)
Balszélső: Iváncsik Gergő, David Korazija
Védőspecialista: Ivan Lapcsevics, Jevgenyij Lusnyikov
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik