A visszavágón már esélyt sem hagytunk a szlovákoknak, irány a kínai vb

Vágólapra másolva!
2009.06.14. 19:40
A magyar női kézilabda-válogatott vb-selejtezőn, múlt hétvégén hatalmas csatában egy góllal legyőzte Simonyban Szlovákiát, így kedvező helyzetben várhatta a visszavágót. A Nyíregyházán rendezett találkozón már az eredményben is megmutatkozott a két csapat közötti tudáskülönbség: a mieink 18–11-es félidő után tizenegy góllal, 33–22-re nyertek Szlovákia ellen.
"Vendéglátó-egységben" az erő! – megvan a továbbjutás
Fotó: Meggyesi Bálint
"Vendéglátó-egységben" az erő! – megvan a továbbjutás
"Vendéglátó-egységben" az erő! – megvan a továbbjutás
Fotó: Meggyesi Bálint
"Vendéglátó-egységben" az erő! – megvan a továbbjutás

„Szerencsére nem jellemző csapatunkra, hogy nagyképűen vagy az ellenfelet nem tisztelve várna egy-egy mérkőzést, ezúttal sincs másként – mondta Tomori Zsuzsanna, a mieink jobbkezes átlövője a mérkőzés előtt. – Ebben a párharcban vitathatatlanul mi vagyunk az esélyesek, de a tét annál sokkal nagyobb, semhogy elszórakozzuk a visszavágót.”

Kovacsicz Mónika térdsérülése nem jött rendbe a kezdésig, így ő, valamint Szűcs Gabriella maradt ki ezúttal a csapatból.

Négy magyar góllal és Herr-védésekkel indult a mérkőzés, 7–1-es magyar vezetésnél Lubomir Popluhár, a szlovákok szövetségi kapitánya kénytelen volt időt kérni.

Ezután egy időre magukhoz tértek a vendégek, de négy-öt gólnál nem tudtak közelebb kerülni. A félidő hajrája már megint a miénk volt, 18–11-gyel vonulhattak pihenőre a mieink. Tóth Tímea öt gólig jutott az első játékrészben, míg Szucsánszki Zita jól mozgatta a csapatot.

Herr a folytatásban is magabiztosan állta útját a szlovák támadásoknak, a beállós posztján Tóth Katalin pedig az első mérkőzéshez hasonlóan minden megilletődöttség nélkül tette a dolgát.

Az 50. percre már tíz gól volt a két csapat között, a közönség így rászámolhatott ellenfelünkre. A hajrában az addig kevesebbet játszóknak is lehetőséget adhatott Imre Vilmos (Sopronyi Anett, Vincze Melinda és Szabó Valéria is betalált). A különbség így sem csökkent, a vége 33–22-es magyar győzelem lett. Ezzel az esélyeknek megfelelően kijutottunk a decemberi kínai világbajnokságra.

NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ

VISSZAVÁGÓ
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 33–22 (18–11)
Nyíregyháza, 2500 néző.V: Hintenaus, Schneider (osztrákok)
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–0. 11. p.: 8–1. 18. p.: 11–5. 21. p.: 12–8. 26. p.: 16–9. 36. p.: 19–13. 43. p.: 23–14. 49. p.: 27–17. 54. p.: 29–20
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 6/4

HERR O. Tóth Zs.
Orbán Hódos
Tomori Jakubisová
TÓTH K. 4 Skolková
Bognár B. 1 DUBAJOVÁ
TÓTH T. 6 Benusková
Vérten 3 STUPARICOVÁ
Csere: PASTROVICS (kapus), Hornyák Á. 2, Vincze M. 3, Mörtel 1, SZUCSÁNSZKI 5 (1), Sopronyi 1 (1), Szabó V. 1 Csere: Grantnerová (kapus), Halas, Popluhárová 3 (1), Vorreiterová 2, Trochtová 1

Az első mérkőzésen: 22–21
Továbbjutott: Magyarország 55–43-as összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik