Puljezevics Nenad távozik Szegedről, Szerbiában folytatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2009.06.05. 09:17
A Vajdaság Ma hírportál értesülései szerint Szerbiában folytatja pályafutását a magyar férfi kézilabda-válogatott kapusa, Puljezevics Nenad.
Puljezevics elbúcsúzik Szegedtől
Fotó: Mirkó István (NS-Archív)
Puljezevics elbúcsúzik Szegedtől
Puljezevics elbúcsúzik Szegedtől
Fotó: Mirkó István (NS-Archív)
Puljezevics elbúcsúzik Szegedtől

Úgy tűnik, véget ért Puljezevics Nenad szegedi korszaka – vajdasági lapértesülések szerint a kapus Szerbiában folytatja pályafutását. A Pick-Szeged játékosa a szerb Szuperligában második helyezett Kolubara Lazarevac csapatában szerepel majd a következő szezonban.

„Az információ hiteles, a tárgyalások végéhez érkeztünk: 90 százalékban biztos, hogy a 2009–2010-es idényben Puljezevics áll majd a kapuban – mondta Vladan Jovicsics, a Kolubara elnöke.

Az utóbbi időben egyébként sokat lehetett hallani arról, hogy a jelenleg sérüléssel küzdő kapus távozik Szegedről, ugyanis sok kritikát kapott a szurkolóktól. Puljezevics hét éven keresztül kézilabdázott a Pick együttesében: 2002-ben érkezett, 2006-ban és 2008-ban pedig Magyar Kupát, míg 2007-ben bajnokságot nyert társaival.

NAGY KORNÉL ÉRKEZHET

A Nemzeti Sport érdeklődésére a Pick-Szeged vezetői megerősítették a hírt: a napokban beszélgettek az újvárosi Nagy Kornéllal, hogy miként képzeli a jövőjét. A héten a válogatott kerettel Tatán Eb-selejtezőre készülő irányító-átlövőt azonban még egyéves szerződés köti a Dunaferr SE-hez, vagyis ki kell(ene) őt vásárolni. A válogatott edzőtáborozása idején a megbeszélések szünetelnek, mert a felek mindennél fontosabbnak tartják Hajdu János kapitány együttesének (játékosainak) nyugodt munkáját.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik