A Viborg edzője szerint a legjobb négy csapat került az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2009.03.24. 15:59
Az elmúlt szezonban a Viborg a Bajnokok Ligája középdöntőjében vérzett el a későbbi finalista Hypóval és a győztes Zvezda Zvenyigoroddal szemben, ebben az idényben tehát már biztosan javít nemzetközi szereplésén a dán együttes, amely a BL elődöntőjében a román Valceával mérkőzik.
Vestergaard döntőzni szeretne csapatával a BL-ben
Fotó: Imago
Vestergaard döntőzni szeretne csapatával a BL-ben
Vestergaard döntőzni szeretne csapatával a BL-ben
Fotó: Imago
Vestergaard döntőzni szeretne csapatával a BL-ben

POPOVICS: 9-12 HÓNAP PIHENŐ

Bojana Popovics a múlt pénteken kés alá feküdt, hogy egy 90 perces operáció során megműtsék. A Viborg balátlövőjének térdében február 20-án, a Hypo elleni mérkőzésen szakadtak el a szalagok. A montenegrói válogatott játékos úgy nyilatkozott, hogy a beavatkozás sikeres volt, és már otthon pihenhet. Popovics az előrejelzések szerint 9-12 hónap kihagyásra kényszerül, és szeptember előtt bizonyosan nem léphet pályára.
Jakob Vestergaard, a Viborg edzője az európai szövetség hivatalos oldalának beszélt együttese lehetőségeiről. „Nem hiszem, hogy össze kellene hasonlítani a két idényt. Sok változás történt azóta Európában és a mi csapatunkban is. Az elmúlt szezonban elképesztően szerencsétlenek voltunk, és ez kihatott a teljesítményünkre is. Az idei célunk, hogy döntőt játszhassunk.”

„A legjobb négy között két mérkőzés következik két topcsapat között. A világ legjobb négy alakulata van az elődöntőben, és azt hiszem, nem jelent nagy különbséget, hogy Romániába látogatunk Magyarország helyett” – mondta Vestergaard, aki szerint viszont előnyt jelenthet számukra, hogy a visszavágót játsszák hazai környezetben.

A dán bajnoknak különös nehézséget jelenthet, hogy Bojana Popovics és Nora Reiche sérülés miatt ebben a szezonban már nem léphet pályára, Vestergaard azonban reméli, hogy Katrine Lunde-Haraldsen, Gitte Aaen és Anja Althaus a Valcea ellen bevethető lesz, utóbbi ráadásul már a Hypo ellen vissza is térhetett.

A Kovacsicz Mónikát is foglalkoztató klub szombaton, a középdöntő utolsó fordulójában Grit Jurack vezetésével (és 12 góljával) 33–31-re győzte le a csoportelsőségért a Hypót (Tóth Tímea 7, Kirsner Erika 1 gólt dobott), ám a mérkőzés után Vestergaard nem volt benne biztos, hogy ugyanez a két csapat játszhatja majd a döntőt is.

„Nagyon bízom benne, hogy bejutunk a fináléba, de nem mondhatom azt sem, hogy a Hypo bizonyosan továbblép” – mondta Vestergaard. Az osztrák csapat a másik ágon a Győri Audi ETO KC-val mérkőzik.

BAJNOKOK LIGÁJA

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Hypo NÖ (osztrák)–Győri Audi ETO KC
Oltchim Valcea (román)–Viborg (dán)
Az első mérkőzéseket április 10. és 12., a visszavágókat pedig 17. és 19. között rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik