EHF-kupa-elődöntőt játszanak majd a dunaújvárosi kézis lányok

Vágólapra másolva!
2008.03.16. 20:04
Izgalmas mérkőzés elé nézett a Dunaferr az EHF-kupa negyeddöntőjében. A dunaújvárosiak az első mérkőzésen idegenben mindössze egy góllal kaptak ki, úgy, hogy a piros-fehérek elrotnották a mérkőzés hajráját.
Lovász Zsuzsanna jó játéka is kellett a sikerhez
Fotó: NS Archív
Lovász Zsuzsanna jó játéka is kellett a sikerhez
Lovász Zsuzsanna jó játéka is kellett a sikerhez
Fotó: NS Archív
Lovász Zsuzsanna jó játéka is kellett a sikerhez

Így a dunaújvárosi szurkolók a mérkőzés előtt bizakodtak továbbjutásban. De nem volt szabad megfeledkezni arról, hogy a nörvég csapat masszív együttes, a trondheimiek tavaly KEK-döntősök voltak, és csupán a román Valcea tudta őket legyőzni.

Az első játékrész igazi hullámvasút volt, a vendégek jól kezdtek, öt perc után 5-3 volt az állás "oda". A Dunaferr gyorsan fordított, de aztán ismét a Bysen ragadta magához a kezdeményezést, a félidő közepén egy ízben három góllal is vezettek (8-11).

Majd a újra az újvárosiak lendültek bele, a norvégok időkéréssel próbálkoztak, de Imre Vilmos lányai a félidő végén két gólos előnnyel pihenhettek meg (17-15).

A második játékrész elején azonban a Snorroegen-testvérek vezette norvégok jelezték: nem adják könnyen a bőrüket. A 40. percben 21-21 volt az állás, ezután már csak a Dunaferr vezetett, de ez nem jelentette azt, hogy a mérkőzés ne lett volna izgalmas.

A dunaújvárosiak elsősorban a két szélső, Lovász Zsuzsanna és Vincze Melinda révén voltak eredményesek, illetve Mörtel Renáta hetesei is fontos gólokat jelentettek.

A hazaiak így végig vezettek egy-két góllal, de a Byasen mindig "lőtávolságon" belül volt. Három perc volt hátra a mérőzésből, amikor feljöttek 29-27-re, ekkor egy gólon múlt minden...

A Dunaferr szerzett újabb gólokat, az újabb vendég időkérés sem segített, így a magyar csapat vívhat majd EHF-kupa elődöntőt.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a második félidőben Pigniczki Krisztina, a hazaiak átlövője súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. A sportorvosok szerint lehetséges, hogy a térdében levált a porc, így az irányító válogatottbeli szereplése is kérdésessé vált.

EHF-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

DUNAFERR NK–BYASEN (norvég) 32–28 (17–15)
Dunaújváros, 1000 néző. V: Hintenaus, Schneider (osztrákok)
DUNAFERR: Knezovic – LOVÁSZ 6, Laluska 2, FERLING 4, Borbás 2, MÖRTEL 9 (5), Vincze 5. Cs: UNGUREANU (kapus), PIGNICZKI 2, Balogh 1, Sopronyi 1, Tilinger. Edző: Imre Vilmos
BYASEN: GRIMSBO – Harsaker 3, Nostvold 3, FRAFJORD 5, M. SNORROEGGEN 7, G. Snorroeggen 4 (1), HERREM 5. Cs: Hjelmeland (kapus), Villabo, Alstad 1. Edző: Geir Oustorp
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–4. 8. p.: 6–5. 17. p.: 9–12. 20. p.: 14–12. 39. p.: 21–20. 43. p.: 24–21. 47. p.: 26–23.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 2/1
Továbbjutott: Dunaferr 60–57-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos: – Kimondhatatlanul boldog vagyok, gratulálok óriási szívvel küzdő csapatomnak, egyúttal hálásan köszönöm a szurkolók buzdítását.
Geir Oustorp: – Olyan meccset játszottunk, mint amilyenre számítottam, az otthoni egygólos előny kevésnek bizonyult, ott kellett volna jobban játszanunk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik