Idegenben is nyolc góllal nyertek a veszprémiek a Steaua ellen

Vágólapra másolva!
2008.02.16. 20:06
Csakúgy, mint az első mérkőzésen, ezúttal is nyolc góllal nyert az MKB Veszprém KC együttese a Kupagyőztesek Európa Kupája nyolcaddöntőjében Steaua Bucuresti ellen. Mocsai Lajos csapata már a szünetben is öttel vezetett, és végül könnyedén jutott a legjobb nyolc közé. Az, hogy a magyar csapata kivel játszik legközelebb a kupasorozatban a keddi sorsoláson derül ki.
Carlos Pérez egy gólt szerzett a visszavágón
NS-archív (Czagány Balázs)
Carlos Pérez egy gólt szerzett a visszavágón
Carlos Pérez egy gólt szerzett a visszavágón
NS-archív (Czagány Balázs)
Carlos Pérez egy gólt szerzett a visszavágón

A találkozó első gólját Nikola Eklemovics szerezte, amelyre a románok három perccel később tudtak csak felelni. A veszprémiek folyamatosan lépéselőnyben voltak, és a bukaresti alakulat csupán Rudics bombáinak köszönhetően tartotta magát.

A magyar játékosok közül elsősorban Iváncsik Gergő emelkedett ki, azonban mindenképpen meg kell említeni, hogy a kapuban Dejan Perics is remekül védett.

A szünetre a Mocsai-csapat ötgólos előnyt harcolt ki, amelyhez nagyban hozzájárult az is, hogy az első félidő hajrájában a veszprémiek négy szemet gyönyörködtető gólt is szereztek.

A fordulás után a hazaiak minden erejüket összeszedték, azonban ez is kevés volt a remekül záró veszprémi védelem ellen, ráadásul a kapuban Perics továbbra is remekelt csakúgy, mint az őt váltó Tatai.

A hajrában aztán volt tíz is a két csapat közti különbség, de végül a vendégeknek be kellett érniük a nyolc gólos sikerrel, de így is könnyedén jutott az MKB a legjobb nyolc közé a KEK-ben.

KEK, FÉRFIAK, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

STEAUA BUCURESTI - MKB VESZPRÉM 26-34 (12-17)
Bukarest, 1000 néző. V.: Togstad, Kristiansen
Steaua Bucuresti: Laufceac – Georgescu 2, Ilies 2, Buricea, Novanc 2, Vujadinovics 2, MAZILU 6. Csere: Ciobanu (kapus), RUDICS 10 (2), Sania 2, Dediu, Cian. Edző: Berbece Dumitru
MKB Veszprém KC: PERICS – Iváncsik T. 2, VUJIN 6, Cozma 3, Eklemovics 2, ILYÉS 3, IVÁNCSIK G. 7. Csere: Tatai (kapus), Lusnyikov, Pérez 1, PUTICS 6 (2), Sesum 1, Gál 3, Markovics. Edző: Mocsai Lajos.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4-4, 14.: 6-8, 22.: 9-12, 37.: 14-21, 43.: 18-26, 50.: 20-31, 57.: 24-33, 60.: 26-34.
Továbbjutott: Veszprém (kettős győzelemmel)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik