Remek hangulatban döntetlenre mentette a meccset a Debrecen

Vágólapra másolva!
2008.02.10. 19:47
Hazai pályán döntetlent játszott a DVSC-Aquaticum a vendég román Rulmentul Brasov csapatával a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A30-30-as végeredménnyel záruló találkozót követően bravúrra lesz szüksége a magyar csapatnak a visszavágón, ha tovább szeretne jutni.
Szűcs Gabriella is remekül küzdött
NS-archív
Szűcs Gabriella is remekül küzdött
Szűcs Gabriella is remekül küzdött
NS-archív
Szűcs Gabriella is remekül küzdött
Mire számít vasárnap? A DVSC női kézilabda-csapatának hivatalos honlapján erre kérdésre lehetett szavazni. A válaszadók majd' hetven százaléka pedig a "semmi jóra" választ jelölte meg. Később szerencsére kiderült: a szurkolók csak részben ismerik saját csapatuk képességeit.

Az első félidőben csak üldözte román riválisát a Debrecen, vezetni egyszer sem tudott Skaliczki László együttese.

A szünet után azonban szívósan küzdött a Debrecen a minél jobb eredmény elérése érdekében, a román bajnokság éllovasa mégis végig tartotta 2-4 gólos előnyét.

Benyát Beatrix a hajrára érkezve már négy gólt szerzett az egész mérkőzésen, messze ő volt a magyar csapat legjobbja.

A szurkolók azonban mindenképp bele akarták hajszolni legalább a hazai győzelembe a DVSC-t. Összesítésben nyílván a Brasov lehetett volna elégedett az iksszel a brassói visszavágó előtt, ám mindenképp magyar kézilabda sikerének számított volna egy hazai debreceni döntetlen egy igazi nagycsapat ellen.

Szűcs Gabriellát még lerántani sem tudták, amikor az átlövő végre egyenlített (29-29) a találkozón. Sajnos ekkor a másik oldalon a rutinos Simona Gogirla kiharcolt egy kiállítást Szűcsön, de a DVSC nem adta föl.

Az 59. percben pedig Nagy Ivett találatával végre - a meccs folyamán először - 30-29-re vezetett a Debrecen.

Sajnos az előnyt nem tudta megtartani az Aquaticum, ám a döntetlent követően mégis maradt némi reménye a továbbjutásra a magyar együttesnek

NŐI KEK, NYOLCADDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
DVSC-AQUATICUM-RULMENTUL BRASOV (román) 30–30 (14–16)
Debrecen, 2500 néző. V: Nikolovszki, Kolevszki (macedónok)
DVSC: TRIFFA – Micsics 2, Latakaité 2, SZABÓ V. 4, Sütő E., SZŰCS G. 7, STUPARICOVÁ 4. Cs: KISS É. (kapus), BENYÁTS 8 (3), Hornyák D., Nagy I. 1, Csáki 2. Szakmai igazgató: Skaliczki László
BRASOV: Spirova – VU SZUN HI 4, VIZITIU 7, NEAGU 6 (1), BARCAN 2, GOGIRLA 7, Niculea 1. Cs: Munteanu (kapus), Damian, Sorodoc 2, Alexandrescu 1, de Sousa. Edző: Mariana Tirca
Az eredmény alakulása. 7. p.: 2–6. 17. p.: 8–10. 24. p.: 11–14. 38. p.: 20–20. 43. p.: 20–24. 53. p.: 25–29. 59. p.: 30–29
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Skaliczki László: – Egy nemzetközi szinten is magasan jegyzett csapat ellen játszottunk, s második félidei teljesítményünk, az ekkor mutatott hit és dinamizmus biztató lehet a jövőre nézve.
Mariana Tirca: – Kemény csatára számítottam, s nem is csalódtam. Bár csapatommal nem vagyok elégedett, hiszen Debrecenben is győzni akartunk, ám támadásainkba sok hiba csúszott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik