Hajdu Jánosnak ki kell vinnie a női válogatottat az olimpiára

Vágólapra másolva!
2008.01.31. 13:21
Hajdu Jánost nevezte ki a női válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ), amelynek mai rendkívüli elnökségi ülésén ez a személyi kérdés volt az egyetlen napirendi pont Németh András, a korábbi szakvezető január 22-i lemondása után. Az 54 éves Hajdu János megbízatása egyelőre augusztus végéig szól.
Hajdu János és Sinka László leszögezte: nincs morális válság a csapaton belül
Meggyesi Bálint
Hajdu János és Sinka László leszögezte: nincs morális válság a csapaton belül
Hajdu János és Sinka László leszögezte: nincs morális válság a csapaton belül
Meggyesi Bálint
Hajdu János és Sinka László leszögezte: nincs morális válság a csapaton belül

Rendkívül nagy lehetőségnek és feladatnak tekintem ezt a munkát – mondta a Magyar Sportok Házában tartott sajtótájékoztatón, székfoglaló beszédében Hajdu János, miután az MKSZ elnöksége őt bízta meg a női válogatott irányításával.

„Néhány napja még nem gondolkodtam azon, hogy valaha még életemben szövetségi kapitány leszek – folytatta –, élveztem a munkámat szakmai igazgatóként, rendkívül hatékonynak tartom, amit elvégeztünk, de most döntenem kellett.”

„A családom és barátaim biztatása mellett éreztem a támogatóim erejét, ami sokat segített, hogy elhatározzam magam az igen mellett. Nem volt kérdés, hogy el kell vállalnom. Bízom a lányokban, bízom a vezetőkben.”

Hajdu János első és legfontosabb feladata, hogy március 28. és 30. között Nimes-ben, az olimpiai selejtező-tornán megszerezze a csapattal az ötkarikás kvótát.

„Ha már a férfiaknak sajnos nem sikerült, a női szakág mindenképpen jusson ki Pekingbe” – fogalmazta meg az egyértelmű elvárást Kiss István elnök.

Hajdu Jánosnak a február 20-i elnökségi ülésen kell javaslatot tennie a válogatott keretre, a mögötte és vele dolgozó szakmai stáb összetételére, illetve el kell készítenie a felkészülési programot.

Kérdésünkre, hogy vannak-e jelenleg törésvonalak, személyi ellentétek a női válogatotton belül, és ha igen, hogyan kívánja ezt kezelni, az új szövetségi kapitány kijelentette: sokakkal beszélt az utóbbi napokban, a korábbi szakvezetőkkel és a játékosokkal is, de ő nem érzékelt ilyen törésvonalakat.

„Túlérzékenységi tünetek talán megjelentek, de tartós ellentéteket nem érzékelek” – fogalmazott.

Sinka László főtitkár, aki a női vb-n a magyar küldöttség vezetője volt, szintén fontosnak tartotta hangsúlyozni:

„Nem volt ilyen, nincs és nem is lesz. (Németh András), ha tett is erre utaló megjegyzést, nekem azt mondta, hogy már megbánta. Én a játékosokkal folytatott beszélgetéseim során is meggyőződtem arról, hogy ilyen szempontból nincs ok aggodalomra. Mindannyian az olimpiára akarnak kijutni.”

Hajdu János megjegyezte: „Tanárember vagyok, úgy gondoltam, ilyen minőségemben is vonulok majd nyugdíjba, de aztán egyszer csak itt találtam magam, a sportág sűrűjében.”

„A legfőbb követelmény a csapatnál a fegyelem lesz, ha az edzésen fegyelem van, akkor a mérkőzéseken is az lesz.”

„Ugyanakkor nem akarok drákói szigort, hiszen ezek a játékosok vannak annyira profik, hogy emberként is muszáj velük foglalkozni.”

Hajdu János a szövetségi kapitányi munkája mellett a jövőben is ellátja a szakmai igazgatói feladatokat az MKSZ-ben – közölték.

HAJDU JÁNOS NÉVJEGYE

  • Született: 1953. november 21.
  • Iskola: Egri Tanárképző Főiskola (biológiai-testnevelés szak) – 1977; Testnevelési Főiskola (tanári diploma) – 1981; TF (kézilabda-szakedző) – 1983; európai mesteredzői fokozat – 2001.
  • Pályafutása kézilabdázóként: Budapesti Elektromos, TFSE
  • Edzőként: Budakalász, ifjúsági csapat, vezetőedző – 1975-től; TFSE (NB I/B), Solymár (NB I/B), vezetőedző – 1981-84 között; magyar férfi ifjúsági válogatott, szövetségi edző – 1983-85; Újpesti Dózsa, vezetőedző – 1985-87, Kuvait – 1987-1990, Budapesti Elektromos, vezetőedző – 1991-1998; magyar férfi junior válogatott, szövetségi edző – 1994-1995; magyar férfi felnőtt válogatott, szövetségi kapitány – 1999–2001; Váci NK női felnőtt csapat, vezetőedző – 2003-2006; Kuvait, Qadsia, vezetőedző – 2006; magyar női junior válogatott, szövetségi edző – 2007; Magyar Kézilabda-szövetség, szakmai igazgató – 2003-tól.
  • Sikerei edzőként: 2x férfi bajnok, 2x férfi bajnoki 3. hely, 1x férfi MK-győztes, 1x női MK 3. hely, 1x Ázsiai Bajnokok Ligája-győztes.
  • Forrás: MKSZ
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik