A magyar válogatott bravúros győzelmével már negyeddöntős a vb-n

Vágólapra másolva!
2007.12.09. 18:05
A Franciaországban zajló női kézilabda-világbajnokságon a Németh András szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott a középdöntő harmadik fordulójában három góllal verte a román együttest, és már biztos negyeddöntősként várhatja a folytatást.
Végre összeállt a magyar csapat játéka, Görbiczék a vb-ezüstérmest verték
Meggyesi Bálint
Végre összeállt a magyar csapat játéka, Görbiczék a vb-ezüstérmest verték
Végre összeállt a magyar csapat játéka, Görbiczék a vb-ezüstérmest verték
Meggyesi Bálint
Végre összeállt a magyar csapat játéka, Görbiczék a vb-ezüstérmest verték

Igen egysíkúan kezdte a mérkőzést a magyar válogatott, Görbicz Anitán és Tóth Tímeán kívül ugyanis senki nem vállalkozott és tudott eredményes lenni. Illetve Mehlmann Ibolya még megpróbálta ugyan, de peches sorozata vb-n nem ezúttal szakadt meg, kísérleteit ezúttal is hárította az ellenfél kapusa. Ha nem lőtt mellé magától.

Eközben az erőteljes románok zavartalanul lőhettek átlövésből, gyakran foglalkoztatták a beállósukat és a gyors kontrákkal sem volt adósok. A magyar kapuban Pálinger Katalin ezúttal is átlagon felülit nyújtott, védett szélsőziccert és indítást, de az átlövésekkel és hetesekkel nem tudott mit kezdeni.

Négy góllal elhúztak a románok, Németh András időt kért. A folytatásban nem változott a játék képe, a magyar védekezés nagyon statikus volt, kevés volt a Pálingert segítő blokk, a falból való kilépés. Persze, a jó ütemű bejátszások ellen bent sem volt szabad túlságosan kinyílni.

A félidő második felében érkeztek a magyar csereemberek, akik végre elkezdték a gólgyártást, levéve ezzel két gólfelelősünk válláról a terhet, akiket már egyébként is külön figyeltek a román védők.

A 24. percben Borbás Rita csökkentette a különbséget, majd ugyanő rövid időn belül másodszor is betalált, ami ugyancsak ráfért csapatunkra, hiszen előtte már ötgólos hátrányban is voltunk. A szünetre aztán felzárkózunk két gólra, köszönhetően Balogh Bea bravúros szélsőgóljának, és Ferling Bernadett remek megmozdulásának.

A második felvonásban alaposan megváltozott a játék képe. A magyar védekezés hihetetlenül összeszedetté vált, ezúttal sikerült lecsökkenteni a fölösleges kiállításokat, a padról érkező csereemberek pedig ugyanolyan hőfokkal égtek és koncentrációval játszottak, mint társaik.

Tóth és Görbicz vitte azonban vállán változatlanul a magyar együttest, de a tempótól fáradni látszó románok támadásban már közel sem tudtak olyan átütő- és lövőerőt felvonultatni, mint az első játékrészben.

A mérkőzés hajrájához érve a lendületes Vérten Orsolya is elkapta a fonalat, ami a góllövést illeti, így hiába kapta sorra a büntetőket a román együttes, amelyeket Lecusanu egy kivételtől eltekintve biztos kézzel értékesített, a mérkőzés hajrája jóval kevesebb izgalmat tartogatott, mint amire előzőleg számítani lehetett és mint amire az első félidőt látva csak titkon vágytunk.

A csoport utolsó találkozóján, Korea ellen így már nem a negyeddöntőbe jutás a tét, hanem az, hogy melyik helyen kvalifikáljak magunkat a nyolc közé.

FRANCIAORSZÁG, NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT, 3. FORDULÓ:


MAGYARORSZÁG ROMÁNIA
1 Herr (k.) 1 Paslaru (k.)
2 Ferling 2 2 Maier 5
3 Vérten 3 4 Barsan
4 Mehlmann 1 7 Olteanu-Nechita 2
5 Tomori 1 8 Neagu 2
6 Kirsner 9 Bradeanu
8 Borbás 2 10 Stanca-Galca 4
13 Görbicz 11/5 11 Vadineanu
14 Kovacsicz 12 Tolnai (k.)
16 Pálinger (k.) 14 Luca 5
17 Tóth 13 16 Dinu (k.)
18 Szamoránsky 18 Marosu
23 Szűcs G. 19 Bese 4
25 Balogh 1 99 Lecusanu 9/7
Szövetségi kapitány: Szövetségi kapitány:
Németh András Gheorghe Tadici
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik